Június 26., hétfő

33 (32). zsoltár – Boldog a nép, amelyet Isten örökségül választott

Imádság a szegényekért 

¹² Boldog a nép, melynek az Úr az Istene,
a nép, amelyet örökségül választott.

¹³ Az Úr az égből letekint,
s látja az emberek fiait mind.

¹⁸ De nézd, az Úrnak szeme az igazakon nyugszik,

azokon, akik bíznak kegyelmében,

¹⁹ hogy lelküket a halálból kimentse

és táplálja éhségükben.

²⁰ Lelkünk remél az Úrban.

Ő a mi segítségünk és a pajzsunk.

²¹ Szívünk őbenne ujjong,

szent nevében bizakodunk.

²² Kegyelmed őrködjék fölöttünk,

Uram, ahogy tebenned remélünk!

A liturgia a 33. zsoltár néhány versét adja ajkunkra imádságul. Ez egy himnusz Isten Igéjéhez, mely alakítja, vezeti a történelmet az igazság és a szeretet útján és anyai szeretettel vezeti a népet, melyet az Úr kiválasztott. A zsoltáros a nép boldogságáról énekel, „melynek az Úr az Istene, a nép, amelyet örökségül választott” (12). Egyetlen sorban összegzi az Isten és Izrael közti szövetség misztériumát. Az Úr irgalmában Izraelt választja saját népének, és ez a választás áll Izrael örömének kiindulópontjában. De Izrael népének részéről is megtörténik a szövetség elfogadása, vagyis egyedüli Istenként ismerik el az Urat. Ez az a misztérium, amely az egész szentírást áthatja a Kivonulás könyvétől kezdve. Az Úr azt mondja népének: „Ha tehát hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek.” (Kiv 19,5–6). Az Úr népe a legkisebb az összes közül, de az a küldetése, hogy tanúságot tegyen a föld összes népének az Úr nagyságáról és szeretetéről. Isten határok nélküli tekintete áll a hívők népe „papi” – vagyis szent – küldetésének kiindulópontjában, amely az egész világra szól. Isten tekintete ugyanis valóban egyetemes, ahogyan a zsoltáros énekli. „Az Úr az égből letekint, s látja az emberek fiait mind” (13). Az Úr látja az összes népet, látja nagyvárosainkat, látja ezt a mára már globalizált világot. És szeret mindenkit – kivétel nélkül. És egy kis népet választott ki arra, hogy az összes néphez és városhoz szóljon. Ezek a szavak emlékeztetnek bennünket Isten azon döntésére, hogy nem egyenként akarja megmenteni az embereket, hanem egy nagy népként összegyűjtve. Ez a bibliai bölcsesség radikálisan ellentmond annak az individualizmusnak, amely egyre inkább teret nyer és arra ösztönzi az embereket, hogy a többieket kizárva csak saját magukra gondoljanak. Az Úr vigyáz az emberekre, hogy megmentse őket a gonosz hatalmától. Az Ó- és az Újszövetség lapjain egyaránt gyakori kép az Úr mint jó pásztor, aki összegyűjti a szétszéledt nyájat, hogy együtt vezesse őket a zöldellő legelőkre, hogy ott megpihenhessenek. A zsoltáros így énekel: „De nézd, az Úrnak szeme az igazakon nyugszik, azokon, akik bíznak kegyelmében, hogy lelküket a halálból kimentse és táplálja éhségükben” (18–19). Ha az Úr népére veti tekintetét, akkor a népnek is Urára kell tekintenie. Kölcsönös egymásra tekintés: erre hív ez a zsoltár. Ahogyan az Úr nem tudja levenni tekintetét választott népéről, úgy mi sem vehetjük le soha tekintetünket az Úrról. Mégis, mi mennyire könnyen félrenézünk és csak saját magunkra gondolunk, és nem vagyunk képesek tovább látni szűk látókörünkön! A zsoltáros az utolsó három sorban segít felemelni tekintetünket: „Lelkünk remél az Úrban, ő a mi segítségünk és a pajzsunk. Szívünk őbenne ujjong, szent nevében bizakodunk. Kegyelmed őrködjék fölöttünk, Uram, ahogy tebenned remélünk!” (20–22). Ezek a hívő ember örömének szavai, amelyet a keresztény ájtatosság a Te Deum hálaadó ének záró sorául választott.

Imádság a szegényekért