Április 10.,
kedd
Jn 3,7–15. Aki alászállt a mennyből
7Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges felülről megszületnetek. 8 A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod,
honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.« 9 Nikodémus megkérdezte: »De
miképpen történhet meg mindez?« 10 Jézus azt felelte neki: »Te Izrael tanítója vagy, és nem
tudod ezeket?11 Bizony, bizony mondom neked, hogy amit tudunk, azt mondjuk el, és amit
láttunk, arról tanúskodunk, de a mi tanúságunkat nem fogadjátok el. 12 Ha földi dolgokról szóltam
nektek és nem hiszitek, hogyan fogjátok majd elhinni, ha a mennyei dolgokról
beszélek nektek? 13 Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az
Emberfia. 14 Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az
Emberfiának is fölemeltetnie, 15 hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.«
Az
Úr folytatja a párbeszédet Nikodémussal. Mintha azt akarná hangsúlyozni, hogy a
tanítvány életében mennyire központi szerepe van annak, hogy fentről, a
Szentlélek által újjászületik. A Lélek működése erőteljes, mint a szél fújása,
de rejtélyes is, éppen mint a szél fújása: nem tudni, honnan jön, sem azt, hová
megy. A görög pneuma szó jelenti a
szelet is és jelenti Isten Lelkét is, amely a prófétáknak sugallja a szavakat.
Ez a kettős jelentés teszi lehetővé az evangélista számára annak
hangsúlyozását, hogy a Lélek cselekvése „hang”, vagyis szó, üzenet, és
ugyanakkor „szél”, vagyis erő, mozgás. Ezen a horizonton érzékeljük János
evangéliumának lényegét, szívét, vagyis a Lélek rejtélyes működését, ami arra
vezet, hogy higgyünk Jézusban és az üdvösségben. Nikodémus figyel ennek az ifjú
mesternek a szavaira. Megdöbben, elé tárja teljes hitetlenkedését: „Hogyan
lehetséges ez?” Jézus először ironikusan
válaszolt: „Izrael tanítója vagy, és nem érted?” Pedagógiai célból teszi, hogy
segítsen neki levetkőzni azt a reményt nélkülöző büszkeséget, amely
elhomályosítja a felnőtt és bölcs Nikodémus szemét és nem engedi, hogy tisztán
lássa Isten újdonságát. Mi is jól tudjuk, hogy feltételezett bölcsességünket
gyakran a beletörődés, reménytelenség jellemzi: nem tudunk hinni az
evangéliumban, amely ezt kéri, tekintsünk túl szokásos látóhatárainkon,
amelyeket mozdíthatatlannak hiszünk, pedig életünk tele van csalódásokkal,
kudarcokkal. Jézus számára nem így van. Az ő bölcsessége jóval nagyobb a
miénknél, mert ez Isten bölcsessége, aki határtalan szeretettel képes az egész
emberiségre nézni. Ezért kell gyakran
olvasnunk az evangélium lapjait, hogy olyan legyen a látásunk, mint Istené. Az
evangélium felnyitja a szemünket saját magunkra, másokra, a világra, mert Jézus
tekintete és szavai vannak benne. Azt mondja Nikodémusnak: „Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a
mennyből: az Emberfia.” Felfedi neki ezzel, ki az, aki előtte áll és miért
beszél így: ő az egyetlen, aki látta az Atyát. És ezzel Jézus válaszol
Nikodémusnak arra a kérdésére, hogyan lehet új életre születni. A Lélekben való
újjászületés a kereszten át történik meg, azon a határtalan szereteten
keresztül, amely odáig vezet, hogy Jézus a saját életét áldozza fel, hogy
megmentsen másokat, az Atya pedig feltámasztja a halálból. A kereszt, amelyben
benne van a halálnál is erősebb kitartással megélt szeretet, az a konkrét alap,
amelyen újjá kell születnünk. Ha a kereszt alatt elindulunk felé, megértjük
annak a szeretetnek a nagyságát, amely arra vezette, hogy elfogadja, magához
ölelje a halált, hogy megmentsen minket a gonosztól és egy olyan életet
ajándékozzon nekünk, amely nem ér véget soha.
Imádság a szegényekkel
