Jn 20,11–18.
Láttam az Urat
11Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, behajolt a sírboltba. 12Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. 13Azok megkérdezték tőle: »Asszony, miért sírsz?« Ő azt felelte nekik: »Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!« 14Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. 15Jézus megkérdezte tőle: »Asszony, miért sírsz? Kit keresel?« Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!« 16Ekkor Jézus megszólította őt: »Mária!« Erre ő megfordult, és héberül így szólt: »Rabbóní!«, ami azt jelenti: Mester. 17Jézus így szólt hozzá: »Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.« 18Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: »Láttam az Urat!«, és hogy ezeket mondta neki.
Mária
Magdolna a sírnál maradt és Ura halálát siratja. Elvesztette az egyetlen embert,
aki megértette, aki megszabadította hét ördög rabságából. Arra ösztönzi a
fájdalom, hogy a sírhoz menjen, mellette maradjon. Nem tudott létezni a Mester
nélkül, még ha halott is. Milyen távol vagyunk ennek az asszonynak a
szeretetétől! Túl keveset sírunk az Úr elvesztése miatt. Mária szomorú, de nem
reményvesztett. Mindenkitől, a két angyaltól, és a „kertésztől” is azt kérdezi,
hol van Jézus. Minden erejével a Mestert keresi. Semmi más nem érdekli. Az
igazi hívő példája, aki szüntelenül keresi az Urat. A „kertészt” is faggatja.
Saját szemével látja Jézust, de nem ismeri fel. Csak akkor nyílik fel a szeme,
amikor meghallja a hangját, amikor a nevén szólítja. Velünk is ez történik az
evangélium hallgatásakor. Nem a szemünk segítségével ismerjük fel Jézust, hanem
a hangját, a szavát hallva. Ha ennek az asszonynak a szívével hallgatjuk
Jézust, akár csak egyszer, akkor soha többé nem hagyjuk el. Krisztus (az evangélium) hangját nem lehet
elfelejteni. Ha csak egy pillanatra halljuk is meg, soha többé nem mondunk le
róla. Ha bensőséges viszonyban vagyunk az evangéliumi szavakkal, akkor
bensőséges viszonyban vagyunk az Úrral, hiszen az evangéliumon keresztül
láthatjuk őt, találkozhatunk vele. Mária Jézus lába elé veti magát és olyan
szenvedélyes szeretettel öleli meg, mint aki megtalálta a legfontosabb embert
az életében. De Jézus azt mondja neki: „Engedj! (…) Inkább menj el
testvéreimhez.” Az evangéliumi szeretet olyan energia, amely továbblépésre
ösztönöz. Mária még boldogabb lett, miközben a tanítványokhoz futott, hogy
mindenkinek elmondja: „Láttam az Urat!” Ő, a bűnös asszony, a feltámadás
evangéliumának első apostola lett.
