Április 23., hétfő

Szent Adalbertnek, Prága püspökének emléknapja. Kelet-Poroszországban hirdette az evangéliumot, s itt szenvedett mártírhalált, 997-ben. Rómában is tartózkodott, ahol emlékét a San Bartolomeo-bazilika őrzi a Tiberis-szigeten.

Jn 10,1–10. Én vagyok a juhok számára a kapu 

Imádság a szegényekért

1»Bizony, bizony mondom nektek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshol oson be, az tolvaj és rabló.

Hasonlatok a pásztorról és a juhokról: 10,1-39

2Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. 3Ennek ajtót nyit a kapus, a juhok pedig hallgatnak a szavára. Juhait a nevükön szólítja, és kivezeti őket. 4Miután valamennyi sajátját kiengedi, előttük megy, a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját. 5Idegen után pedig nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek a hangját nem ismerik.« 6Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit mondott.
7Jézus ekkor ismét szólt: »Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok a juhok ajtaja. 8Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók, s a juhok nem is hallgattak rájuk. 9Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, bejár és kijár, és legelőre talál. 10A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.

Ebben az evangéliumi szakaszban Jézus jó pásztornak nevezi magát, aki összegyűjti a tévelygő juhokat és Isten útján vezeti őket. A kép talán régi, de semmit nem veszített időszerűségéből. Az emberek életére ma talán sokkal jobban rányomja a bélyegét a szétszóratás és a magány, mint valaha. Egyre inkább a szétesés felé haladunk, nem pedig a szolidaritás felé: az egyes emberek és a népek is minden és mindenki fölé helyezik saját érdekeiket. Egyre növekednek a távolságok, és egyre több a konfliktus. Az egyenlőség álmát már-már veszélyesnek tartják. Felmagasztalják, erénynek tartják azt, ha az ember nem függ senkitől, nem hagyja, hogy bárki hasson rá, befolyásolja. Ebben a légkörben elszaporodnak a „tolvajok” és a „rablók”, vagyis azok, akik abból élnek, hogy elveszik mások életét. Az emberélet is áruvá válik, el lehet adni, el lehet rabolni. A piac diktatúrája nem kímél senkit. A leggyengébbeket bünteti leginkább, őket éri a legtöbb erőszak. A globalizáció közelebb hozta ugyan egymáshoz a népeket, de nem tette őket egymás testvérévé. Szükség van egy „jó pásztorra”, aki ismeri és megmenti a juhokat, egyenként kivezeti őket a legelőre, és gondoskodik róla, hogy mindegyikük eleget ehessen. Túl sokan vannak azonban a „tolvajok” és a „rablók”, akik továbbra is elrabolják mások életét, legfőképpen a legkisebbek, az idősek, a védtelenek életét. És bárki a cinkosukká válhat. Amikor bezárkózunk saját önzésünkbe, nemcsak áldozataikká válunk, hanem cinkosaik leszünk gonosztetteikben. Nem véletlenül állítja pellengérre Ferenc pápa a közöny globalizációját, a könnyek hiányát azok láttán, akik magukra hagyva halnak meg. Szent Ambrus is joggal jegyzi meg: „Milyen sok uruk lesz azoknak, akik elutasítják az egyetlen Urat!” Jézus, a jó pásztor összegyűjt minket, akik szétszóródtunk, hogy közös cél felé vezessen. Ha szükséges, egyenként utána megy azoknak, akik tévelyegnek, hogy elvezesse őket az akolba. Célja érdekében még attól sem riad vissza, hogy ha kell, átmenjen a halálon, és biztos abban, hogy az Atya visszaadja az életet annak, aki nagylelkűen másokért áldozza azt. Ez a húsvét csodája. A feltámadt Jézus a kapu, amely nyitva áll, hogy beléphessünk a soha véget nem érő életbe. Jézus nem csak, hogy nem veszi el az életünket, ellenkezőleg, bőséges ajándékokkal halmoz el. Sokszorosan elhalmoz ajándékaival, mindörökre.

Imádság a szegényekért