Április 16., hétfő

A Santa Maria in Trastevere-bazilikában a békéért imádkoznak

Jn 6,22–29. Isten műve

Imádság a szegényekért

22Másnap a tömeg, amely a tengeren túl állt, észrevette, hogy csak egy bárka volt ott, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival a bárkába, a tanítványai egyedül távoztak el. 23Jöttek viszont Tibériásból más bárkák annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután az Úr hálát adott. 24Amikor tehát a sokaság meglátta, hogy nincs ott sem Jézus, sem a tanítványai, beszálltak a bárkákba, és Jézust keresve Kafarnaumba mentek.25Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: »Rabbi, mikor jöttél ide?«
26Jézus azt felelte: »Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. 27Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg.« 28Erre azt kérdezték tőle: »Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?« 29Jézus azt felelte: »Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.«

A kenyérszaporítás után a tó túlsó partján maradt tömeg látta, hogy nincs már ott Jézus és a tanítványok sem. Beszálltak a bárkákba, amelyek Tibériásból érkeztek, ami közel volt a csodálatos kenyérszaporítás helyéhez, és Kafarnaumba mentek, hogy megkeressék Jézust. A „tó túlsó partján” találták meg – jegyzi meg az evangélista. Jézus nem ott volt, ahol keresték. Nem az a „király” volt, akit vártak, hogy kielégítse vágyaikat, amelyek talán jogos és érthető vágyak voltak.  Ha az Urat keressük, túl kell lépnünk önmagunkon és megszokásainkon, vallásos rítusainkon is. Ennek a tömegnek is túl kellett lépnie az elgondolásain, sokkal arrébb, a „tó túlsó partjára” kellett mennie. Nem értették meg a kenyérszaporítás mélyen rejlő értelmét. Amikor rátalálnak, sértődötten kérdezik Jézust, mintha elhagyta volna őket: „... hogy kerültél ide?” Jézus válaszol, és válaszában feltárja önzésüket. Nem értették meg a jelet, vagyis a csoda jelentését. A csodák valójában nem egyszerűen Jézus hatalmának megnyilvánulásai voltak, inkább „jelek”, amelyek arra az országra mutattak, amelynek helyreállításáért lejött a földre. Aki kereste, látta azokat a jeleket, annak szívből meg kellett térnie, vagyis úgy döntenie, Jézussal lesz, követi, és részt vesz vele együtt a világnak abban az átalakításában, amelyre a „jelek” vonatkoztak. Jézus mint a nyáját vezető jó pásztor elmagyarázza a tömegnek, mit jelent a csoda, amelynek a részesei voltak. És azt mondja nekik: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek.” A kenyér, amely az égből száll le, maga Jézus, ő Isten országa, az igazságosság, a határok nélküli szeretet, amelyet Isten az embereknek ajándékozott. Tamás apokrif evangéliumában olvashatjuk Jézus egy mondatát: „Aki közel van hozzám, közel van a tűzhöz. Aki távol van tőlem, az távol van Isten országától.” A hívő ember annak betöltésére kapott meghívást, hogy teljes szívéből fogadja be ezt az ajándékot és tegye mindennapi kenyerévé. Ez nem egy kósza érzés, hanem egy igazi „mű”, amelyhez elhatározás, döntés, fáradozás, munka, erőfeszítés és legfőképpen az kell, hogy szenvedélyesen és teljesen a magunkénak érezzük. És ez nagy öröm. Senki nem bízhatja másra ezt a „művet”. Jézus tanítványává válni azt jelenti, engedni, hogy az evangélium átalakítsa az életünket, elménket, szívünket, hogy lelki emberekké váljunk. Amikor Isten Szavát hallgatjuk, és elkötelezzük magunkat, hogy követjük őt, látásunk kitisztul, és Jézus úgy tűnik fel előttünk, mint a mennyből alászállt igazi kenyér, amely táplálja a szívet és megtart minket az életben.

Imádság a szegényekért