Április 13., péntek

Jn 6,1–15. A kenyérszaporítás 

Szent Kereszt Imádsága

1Mindezek után Jézus Galilea, azaz Tibériás tengerén túlra ment. 2Nagy sokaság követte őt, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken művelt. 3Jézus fölment a hegyre, és leült ott tanítványaival. 4Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe. 5Amikor Jézus fölemelte szemét és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, megkérdezte Fülöptől: »Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?« 6Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni. 7Fülöp azt felelte neki: »Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson.« 8A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére így szólt:9»Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?« 10Jézus erre azt mondta: »Telepítsétek le az embereket!« Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát; a férfiak szám szerint mintegy ötezren voltak. 11Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. 12Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: »Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!« 13Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét kosarat töltöttek meg.
14Az emberek pedig, látva a csodajelet, amelyet művelt, azt mondták: »Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra!« 15Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.

A kenyérszaporítás történetét olvassuk, János evangéliuma szerint. Az evangélista megjegyzi, milyen nagy tömeg követte Jézust a „csodajelek” miatt, amelyeket a betegeken véghezvitt. Ezek a tömegek megérezték, hogy egy jó és erős ember előtt állnak, aki segít nekik, és meggyógyítja azokat, akik elvesztették egészségüket és reménységüket. Jézus pedig jól tudta, mennyire szomjazzák az üdvösséget. Az evangélista azt írja, hogy „körülnéz” és látja a hozzá igyekvő tömeget. Nem olyan, mint mi vagyunk, akik általában csak saját magunkra figyelünk. Nem a tanítványok ismerik fel a tömeg szükségletét, éhségét. Jézus az, aki észreveszi, és megkérdezi Fülöptől, hol vehetnének kenyeret, hogy jóllakassanak ennyi embert. Fülöp apostol nem tud mást mondani, csak hogy lehetetlen annyi kenyeret szerezniük, amennyi ilyen sok embert jóllakathatna. András, mintegy megerősítve Fülöp észrevételét, hozzáteszi, hogy öt árpakenyér és két hal van. Gyakorlatilag semmi. Csakhogy ők még nem értették meg, hogy „ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges”. Nekünk is sokszor inkább fel kellene idéznünk ezeket a szavakat, ahelyett, hogy azonnal beletörődnénk a nehézségekbe. Jézus azonban nem törődik bele, hagyja, hogy az emberek iránti szenvedélyes szeretet vezesse. Megparancsolja nekik, hogy ültessék le a tömeget. És akkor az a pusztaság nagy lakomává alakul át, ahol mindenki ingyen jóllakhat. Az evangélista Jézus mozdulataival és szavaival az eucharisztia ünneplését idézi fel. Mindenkinek elég a kenyér, amelyet kezébe vesz Jézus, aki együttérez az emberekkel. A szinoptikus evangéliumokkal ellentétben az evangélista itt úgy mondja el a történetet, hogy Jézus egyedül cselekszik: ő fogja a kenyeret, ő szaporítja meg, ő osztja szét. Mintha csak azt akarná ezzel hangsúlyozni, hogy közvetlen kapcsolat van a pásztor és a juhok között. Csodálatosak azok a szavak, amelyeket Ferenc pápa a papsághoz intézett, de amelyeket mindannyian megszívlelhetünk: „Lépjünk ki tehát… Menjünk ki a peremvidékekre, ahol annyi a szenvedés, a kiontott vér, a vakság, amely látni vágyik, ahol a rossz gazdák annyi embert fogva tartanak… Aki nem tud kilépni önmagából, az nem válik igazi közvetítővé, hanem legfeljebb a dolgok kezelőjévé. Azt kérem tőletek, legyetek a juhok szagát hordozó pásztorok.” El kell indulnunk a külterületek, a peremvidékek felé, azok felé, akik várják a szeretetet, az igazságosságot és a békét. Adjuk Jézus kezébe azt a kevés kenyeret, amink van, és megtörténik a csoda. Jézus keze – ő az, aki megsokasítja és szétosztja a kenyeret – nem tart meg semmit magának, ez a kéz kitárul, és bőségesen osztogat. Jézus megsokszorozza a mi gyengeségünket. A csoda folytatódik, ha ahhoz a fiúhoz hasonlóan mi is feladjuk a tanítványok szűklátókörűségét, és az Úr kezébe adjuk, amink van, szegényes árpakenyereinket. A tömeg királlyá akarta tenni Jézust. Ő azonban a hegyre menekült, egyedül. Jézus nem becsüli le a kenyérre való igényt, viszont hangsúlyozza, milyen nagy szükség van arra, hogy az örök kenyérrel táplálkozzunk: a vele való barátsággal.

A Szent Kereszt imádsága