Martin Luther King emléknapja, akit
1968-ban öltek meg Memphisben, az Amerikai Egyesült Államokban. Vele együtt
megemlékezünk mindazokról, akik éhezik és szomjazzák az igazságosságot.
Lk 24,13–35.
Az emmauszi tanítványok
13Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, 14s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. 16De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék.17Megszólította őket: »Miről beszélgettek egymással útközben?« Ők szomorúan megálltak. 18Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: »Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?« 19Ő megkérdezte tőlük: »Micsoda?« Azt felelték: »A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. 20Hogy hogyan adták őt a főpapok és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg őt. 21Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, 23s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. 24Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.«
25Erre ő azt mondta nekik: »Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! 26Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?« 27És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. 28Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De marasztalták: »Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!« Bement hát, hogy velük maradjon. 30Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. 31Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. 32Ők pedig így szóltak egymáshoz: »Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?« 33Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34Azok elmondták: »Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!« 35Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.
25Erre ő azt mondta nekik: »Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! 26Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?« 27És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. 28Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De marasztalták: »Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!« Bement hát, hogy velük maradjon. 30Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. 31Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. 32Ők pedig így szóltak egymáshoz: »Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?« 33Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34Azok elmondták: »Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!« 35Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.
Az
emmauszi események felidézésével benne maradunk a húsvétban. Mintha a liturgia
nem akarna eltávolítani minket attól a naptól, amely megváltoztatta az egész
teremtés folyását. Arra hív, hogy maradjunk benne ebben a misztériumban, hogy
újra megéljük. Azt mondhatjuk, hogy a két tanítvány útja velünk folytatódik.
Szomorúságuk a mi szomorúságunk is lehet, amikor látjuk, milyen sok ember szenved
a fájdalom, az erőszak szorításában. Mi is megadhatjuk magunkat,
beletörődhetünk abba, hogy semmi nem változhat, és a két tanítványhoz hasonlóan
visszatérhetünk kis falunkba, saját foglalatosságainkhoz, megszokott
dolgainkhoz. Persze, jó okunk van a beletörődésre. Hol van az evangélium ereje,
amely mindent megváltoztat? Hol van az élet győzelme a halál felett? Hol a
szeretet, hogy legyőzze a gyűlöletet és a gonoszságot? Olyan kérdések ezek,
amelyek teljesen normálisnak, sőt realistának tűnnek. És akkor jön egy idegen –
igen, egy olyan ember, aki nem törődik bele a világ uralkodó mentalitásába –,
és elkezdi magyarázni a Szentírást. Ez a mindennapos találkozás a Szentírással,
amit az Úr kér tőlünk. És ahogyan előre halad a párbeszédünk az Isten Szavával,
szomorúságunk szertefoszlik, szívünkben feléled a remény melegsége. És a
szívünkből egy egyszerű imádság tör fel: „Maradj velünk!” Az idegen, aki eddig
beszélt, most meghallgatja kettejük imádságát.
Jézus egyébként igehirdetésének három éve alatt sokszor buzdította a
tanítványokat, hogy kérjék az Atyától, amire szükségük van: „Kérjetek és
kaptok!” (Jn 16,24) A Jelenések könyvében pedig ez áll: „Aki meghallja szavam,
és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” (Jel 3,20) Jézus
meghallgatta őket, bement a házba és velük evett. És amikor megtörte a
kenyeret, kinyílt a szemük és felismerték. Csak Jézus tudott így beszélni, csak
Jézus tudta így megtörni a kenyeret. Ők ketten felismerték. Jézus nem volt a
sírban. Élt és elkísérte őket az út során. Azonnal elindultak, visszatértek
testvéreikhez. A feltámadt Jézussal való találkozást az ember nem tarthatja meg
magának. Gyorsan el kell mondani a testvéreknek. Az evangéliumnak ezek a szavai
most is ezt kérik tőlünk.
Húsvéti imádság
