Az
örmény egyház ma emlékezik meg az első világháborús népirtásról, amelyben több
mint egymillió örményt öltek meg.
Jn
10,22–30. Örök életet adok juhaimnak
22Jeruzsálemben elérkezett a templomszentelés ünnepe. Tél volt. 23Jézus a templomban járt, Salamon tornácában. 24A zsidók körülvették őt, és azt mondták neki: »Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!« 25Jézus azt felelte nekik: »Mondtam nektek, de nem hiszitek. Tanúskodnak rólam a tettek, amelyeket Atyám nevében művelek, 26de ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók. 27Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, 28és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. 29Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. 30Én és az Atya egy vagyunk.«
A
templomszentelés ünnepét minden évben megülték, téli ünnep volt. János
evangélista elmondja, hogy Jézus Salamon csarnokában járt ezen az ünnepen. Ez a
templomtér belső csarnokainak egyike volt. A feltámadás után ezen a helyen
találkozik majd az első keresztény közösség, mintha továbbra is oda akarnának
járni, ahova Jézus járt, és folytatni akarnák, amit Jézus tett és mondott.
Sokan sereglettek oda abba a csarnokba, hogy Jézust hallgassák. Néhányan
megkérik, hogy mondja meg nyíltan, ő-e a Messiás. Nem akarnak többé
bizonytalanságban, kétségek között lenni. Jogosnak tűnik a kérés: „Meddig
tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk
nyíltan.” Valójában azonban ezek a zsidók maguknak akarnak biztonságot és
nyugalmat, nem pedig Jézust keresik, nem arra törekednek, hogy megértsék
érzéseit és gondolatait, vagyis részt vegyenek küldetésében. Keresnek valamit,
de keresésükben nagyon távol állnak Keresztelő Jánostól, aki velük ellentétben
nem ragaszkodott meggyőződéseihez és saját kicsinyes nyugalmához, amelyek nem
engedik, hogy komolyan Isten keresésére induljunk. A Keresztelőben olyan mélyen
élt az istenkeresés vágya, hogy még a börtön sem tudta elfojtani. Mennyivel
lagymatagabb a mi magatartásunk: ahelyett, hogy az igaz és jó dolgokat
keresnénk, arra törekszünk, hogy lelkiismeretünk nyugodt legyen, elkerüljünk
minden aggodalmat és felelősséget. Isten keresésének feltétele azonban, hogy
hagyjuk el meggyőződéseinket, szokásainkat, és hagyjuk, hogy egy kívülről jövő
szó, amely azt kéri, hogy készségesen fogadjuk el, magával ragadjon minket.
Jézus azt válaszolja kérdésükre, hogy tettei egyértelmű tanúbizonyságot adnak
róla: „A tettek, amelyeket Atyám nevében véghezviszek, tanúságot tesznek
mellettem”. Azok látását azonban elhomályosította az önzés és az egyedüllét.
Jézus ezért mondja nekik: „Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül
valók.” Az a helyzet, hogy ha nem válunk az evangélium gyermekeivé, nem
közeledhetünk Isten misztériumához. Aki készséges szívvel hallgatja az
evangéliumot, megérzi, milyen nagy Jézus szeretete, és megérti, hogy senki nem
veheti el tőle. Az Úr ugyanis erősebb a gonosznál és a halálnál.
Imádság
az Úr anyjával, Máriával
