Április 17., kedd

Jn 6,30–35. Atyám igazi kenyeret ad nektek

Imádság az Úr anyjával, Máriával

30Erre megkérdezték tőle: »Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? 31Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: ‘A mennyből adott nekik kenyeret enni’«. (Kiv 16,4) 32Jézus ezt válaszolta: »Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek mennyből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret. 33Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.« 34Ekkor azt mondták neki: »Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!« 35Jézus azt felelte nekik: »Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. 

 „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe?” Jézus szemrehányást tett a tömegnek, amiért csak a saját jólétüket keresik. Kérdésükre pedig nem úgy válaszol, hogy egy sor dolgot felsorol, ahogyan a farizeusok teszik, hanem azt mondja, csak egy dologra van szükség: higgyenek Isten küldöttében. A tömeg azonban tovább faggatja, valójában az a céljuk vele, hogy még különlegesebb jelet kapjanak, amely hitelessé teszi a szemükben, hogy ő Isten küldötte. Talán azt akarták, hogy Jézus ne csak a csodatételkor jelen lévő ötezer ember kenyérgondját oldja meg, hanem Izrael egész népéét, mint amikor az Úr mannát adott nekik. A manna emléke mindig élénken élt az izraeli hagyományban. A Messiás eljövetelekor azt várták, hogy megismétlődjön ez a csoda. Jézus azt válaszolja, hogy nem Mózes adta nekik az égből jövő kenyeret, hanem „Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak.” Amikor Jézus azt mondja, „igazi kenyeret”, akkor a mannát az új kenyér előképeként értelmezi, amely a Messiással érkezik el. Maga Jézus ez az új kenyér: „Isten kenyere”, aki a mennyből jön. Jézus hallgatóinak azonban kemény volt a szíve és az elméje, ezért nem értették meg szavainak mély értelmét. Továbbra is saját magukból, szükségleteikből, ösztöneikből kiindulva próbálják értelmezni. Nem értik, amit Jézus valóban mondani akar. Velünk is ez történik, amikor nem látunk az evangéliumi szavak mélyére, mert saját magunkból indulunk ki és nem abból, amit valóban mondani akarnak nekünk. A Biblia lelki olvasatára van szükség, vagyis arra, hogy imádkozva és készséges szívvel olvassuk. Segítségül kell hívnunk a Szentlelket, és közösségben kell lennünk testvéreinkkel. Ha nem imádkozunk, fennáll a veszély, hogy saját magunk előtt állunk, nem pedig az Úr előtt, aki szól hozzánk. És ha nincs meg a tanítványok közössége, akkor fennáll a veszély, hogy a saját énünk lesz az akadálya annak a nagyívű párbeszédnek, amelyért a Biblia megíratott. A tömeg kérése itt helyénvaló: „Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!” Jézus azonban még világosabban jelenti ki: „Én vagyok az élet kenyere. (...) Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” János evangéliumának ünnepélyes, hangsúlyos kijelentése ez. Ezzel a kifejezéssel Jézus megmutatja isteni eredetét. Ha végiglapozzuk a negyedik evangéliumot, azt látjuk, sok konkrét képet használ annak érdekében, hogy megértesse velünk irántunk való szeretetének nagyságát: ő az igazi kenyér, az igazi élet, az igazság, a világosság, a kapu, a jó pásztor, szőlőtő, az élő víz... és a feltámadás.

Imádság az Úr anyjával, Máriával