Április 26., csütörtök

Jn 13,16–20. Nem nagyobb a szolga uránál

Imádság az egyházért

16Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. 17Miután ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek. 18Nem mindnyájatokról mondom; tudom én, kiket választottam. De az Írásnak be kell teljesednie: ‘Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem’. (Zsolt 41,10) 19Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy mikor bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. 20Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.«

Ez az evangéliumi rész az utolsó vacsora helyszínére vezet minket. Jézus az imént mosta meg a tanítványok lábát. Meg akarta mutatni nekik, meddig terjed irántuk való szeretete. Egyértelmű volt a mester szándéka: azt akarta, hogy ez a fajta szeretet uralkodjon tanítványai között akkor és minden korban. Lehajolni és megmosni egymás lábát: ez lesz a legfontosabb jellemzője annak, aki tanítványává akar szegődni. Jézus ünnepélyes hangon jelenti ki: „Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte.” Jézus tanítványainak tetteit mindig a lábmosás logikája kell, hogy meghatározza. Azt mondhatnánk, hogy ez volt a legegyértelműbb módja annak, hogy Jézus konkrétan megmutassa, hogyan szeressünk másokat. Ebben az önfeláldozásban rejlik a hívők öröme: „Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek.” Ezt a látásmódot erősítik meg azok a szavak is, amelyeket Pál apostol az efezusi egyház presbiterei előtt idéz: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel 20,35) Ez a kereszténység, amely a mások iránti szeretetben és az evangéliumért való életben leli örömét. Nem arról van szó, hogy erőfeszítések és áldozatok nélkül jutunk ide. Az egymás iránti szeretet evangéliumának hirdetése által azonban Isten nagyszabású tervének, szeretete világra való kiáradásának válunk részeseivé, és ez még nagyobb örömmel tölt el minket. Jézus ismeri a tanítványok gyengeségét, és figyelmezteti őket, milyen nehézségekkel találják majd szemben magukat. Akkor ugyanis ellen kell majd állniuk a gonosz cselvetéseinek, aki ki akarja ragadni őket a mester jóságos kezeiből. Fontos, hogy mindenképpen az Úr Jézus mellett maradjunk. Nem az számít, hogy bűntelenek legyünk, hanem hogy Jézusba vessük reményünket, és engedjük, hogy megbocsásson, amikor eltávolodunk tőle. Az evangélista előre vetíti Jézus megjelenésének ünnepélyességét: „Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok.” Az „én vagyok” kifejezés felidézi a hangot, amelyet Mózes hallott az égő csipkebokorból. Amikor Jézust hallgatjuk, magát a mennyei Atyát hallgatjuk. Aki elfogadja, hogy Jézus az Úr, az egyben a mennyei Atyát is elfogadja, befogadja.

Imádság az egyházért