Április 18., szerda

Jn 6,35–40. Aki hisz, örökké él

Imádság a szentekkel

35Jézus azt felelte nekik: »Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. 36De mondtam nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek. 37Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, 38mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. 39Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. 40Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon.

„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” Végre beteljesült az Úr ígérete. Jézus azonban az emberek szíve mélyén rejlő üdvösség iránti éhséget is kielégíti: éhezik az élet értelmét, éheznek egy olyan élet után, amely nem zárul le a halállal, és az örök boldogságba vezet. Jézus volt a mennyből jövő válasz, és mindenki befogadhatta. Keserűen állapítja meg, hogy sokan vannak, akik bár látják a csodajeleket, amelyeket véghezvitt, mégsem nyitják meg szívüket, hogy befogadják szavait. Pedig ő „nem taszít el senkit”. Aki csak közeledett Jézushoz, befogadásra lelt. Elég volt zörgetni, és megérkezett a válasz. Nem mondta talán már az őt követő tömegnek is: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.” Egyébként pedig, éppen ezért szállt alá a mennyből, hogy betöltse az Atya akaratát. Az Atya akarat világos volt: senki ne vesszen el a rábízottak közül. Az Úr Jézus folyamatosan azon fáradozik, hogy mindenkit megmentsen, ne vesszen el senki. Az elveszett bárányról szóló példabeszédben nemcsak azt mondja el, hogy szenvedélyesen szereti minden egyes bárányát, hanem azt is, hogy egyetlen elveszett bárány megmentéséért sem riad vissza a veszélyektől, a viszontagságos utaktól. Jézus mindig ezért fáradozott. És azt akarja, hogy ez a fáradozása éljen évszázadokon át az egyházon keresztül. Az egyházban, minden keresztény közösségben benne kell élnie ennek a szenvedélynek, hogy megmentsen minden embert. Ferenc pápa is erre hív minket. Ennek a misszióra való vágynak kétségtelenül még nyilvánvalóbbnak kell lennie napjainkban, részesednie kell belőle minden kereszténynek. Sajnos, sokszor annyira el vagyunk foglalva magunkkal, hogy nem értjük ezt a missziós szenvedélyt. Ez azonban eltávolít Jézustól és Jézusnak attól a sürgető vágyától, hogy megszabadítsa a világot a gonosz rabságából. Fontos, hogy egyre jobban magával ragadjon ez az evangéliumi szenvedély, amely arra ösztönözte Jézust, hogy kimenjen korának utcáira, tereire. Jézus szavai, amelyeket ebben az evangéliumi részben olvastunk, világosan megmutatják nekünk, mi Isten akarata és hogyan valósíthatjuk meg a földön: „...aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” Ez az ígéret bennünk is megvalósul, amikor nem saját magunkért, hanem másokért éljük az életünket. Éppen úgy, ahogyan Jézus tette.

Imádság a szentekkel