1Ezután elindult onnan, és a Jordán túlsó partján Júdea határába ment. Újból tömeg gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket.
2A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: »Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?« 3Ő így felelt nekik: »Mit parancsolt nektek Mózes?« 4Erre azt mondták: »Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elbocsássuk«. (MTörv 24,1) 5Erre Jézus azt válaszolta nekik: »A ti keményszívűségetek miatt írta nektek e parancsot. 6A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. (Ter 1,27) 7Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, 8és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. (Ter 2,24) 9Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!« 10Odahaza a tanítványai ismét megkérdezték őt erről a dologról. 11Azt felelte nekik: »Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. 12És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör.«
Márk
evangéliumának újabb egysége kezdődik itt. Folytatódik a Jeruzsálem felé vezető
út, és az elbeszélésben Júdea vidékén, a Jordántól keletre eső területen látjuk
viszont a tanítványokat. Az út, amiről az evangélista említést tesz, egy
missziós időszakot jelent, mely lezárja a galileai működést azzal, hogy a végén
Jézus megérkezik a szent városba. Fogalmazhatunk úgy is, hogy Jézus most
valóban „az utcán van”, hogy a tömeggel találkozhasson. Miközben nagy tömeg
veszi körül, a keresztény közösség életének néhány fontos kérdéséről beszél. Az
első a házasságról szól és a házastársaknak szóló parancsról, hogy legyenek
hűségesek egész életükben. Jézus kijelenti a házasság felbonthatatlanságát,
mint ami Isten eredeti szándékát tükrözi az emberek életével kapcsolatban.
Mózes törvénye lehetővé tette, hogy a férfi válólevelet adjon az asszonynak;
elég volt, ha valami kivetnivalót talált rajta. Jézus szerint ez az előírás nem
más, mint az ember érzéketlenségének tett engedmény. Az Úr eredeti szándéka az
örök, hűséges szeretet. A házasságkötés keresztény szertartása ezért idézi
Jézus evangéliumi szavait: „Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” A
hűség ígérete, a szilárd és életünk minden napján át kitartó egység vágya –
amelyet minden jegyespár kijelent az esküvő napján – olyan érzések, amelyek
mindenki szívében ott vannak, amikor a családalapítás útjára lép. Jézus
értékeli és segít kibontakoztatni mindannyiunk vágyát, hogy tanuljunk meg
hűségesnek lenni, és ne akarjuk egyedül megélni sem az örömet, sem a fájdalmat.
Nem elvont életelvről van szó, hanem arról, hogy értsük meg: a szeretet, a
hűség, a kölcsönös megértés sürget minket, sürgősen szükség van a megbocsátásra
és arra is, hogy egymás társai tudjunk lenni a házaséletben. Nem csak általános
alapszabályokról van szó. Jézus ezzel az ember eredeti hivatását hangsúlyozza:
éljen közösségben, ahogyan ezt az Úr mindannyiunk szívébe beleírta. Nem ritkán
halljuk mostanában, hogy a tartós házasság és család nem korszerű. A
fiatalabbak különösen nehezen tudják elképzelni, hogy a szerelem örök és
kizárólagos, egész életre szól. Jézus elmondja, hogy a hűség az a mély vágy,
amelyet Isten beleírt minden ember szívébe. Arra hív minket, hogy tanuljunk meg
szeretni, tegyünk erőfeszítéseket azért, hogy biztos és erős legyen a családi
összetartás, hasonlóan ahhoz a szeretethez, amellyel az Úr szereti az
emberiséget és az egyházat.
A Szent Kereszt imádsága
