Jn 17,1–11. Atyám, dicsőítsd meg Fiadat
1Amikor Jézus mindezt elmondta, szemét az égre emelve így szólt: »Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged,
2ahogy hatalommal ruháztad fel őt minden test fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. 3Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. 4Én megdicsőítettelek téged a földön: befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. 5Most te dicsőíts meg engem, Atyám, önmagadnál, azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad, mielőtt a világ lett.
6Megismertettem nevedet az emberekkel, akiket a világból nekem adtál. Ők a tieid voltak, és nekem adtad őket, s ők megtartották a te szavadat. 7Most már megtudták, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van, 8mert az igéket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik; ők elfogadták, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.
9Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert ők a tieid. 10Mindaz, ami az enyém, a tiéd, és ami a tiéd, az enyém, és én megdicsőültem bennük. 11Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek.
Az
evangélium Jézus imádságának az első részét olvastatja velünk. Jézus a
tanítványokhoz szóló hosszú beszéde végén most az Atyához fordul. Ezzel az
egyedül őrá jellemző megszólítással – Atyám – kezdi hosszú imáját. Kétszer
használta már ezt a nevet, először Lázár feltámasztása előtt, majd amikor Fülöp
bemutatta neki a két görögöt. Jézus jól tudja, hogy elérkezett az órája,
küldetésének csúcspontja, amelyért a földre jött. S kéri az Atyát, hogy
dicsőítse meg őt, vagyis teljesítse be azt a művet, amelyet ő maga bízott rá:
tegye a tanítványokat az örök élet részesévé. Majd megmagyarázza, hogy ez mit
jelent: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és
akit küldtél, Jézus Krisztust.” Pontosan ez volt Jézus műve. Most be akarja
mutatni őket az Atyának. „A tieid voltak, s nekem adtad őket” – mintha ki
akarná emelni, hogy a tanítványok választása nem véletlenszerűen történt. Jézus
imádkozott, mielőtt kiválasztotta a tanítványokat. Ez a kis csoport az imádság
gyümölcse, az Atya ajándéka. Jézus maga is gyakran megjegyzi, hogy azért jött,
hogy az Atya akaratát teljesítse, ne a sajátját. Ezt tanította tanítványainak
is. Valósággal odafordította őket a mennyei Atya felé. Ezért mondja: „Most már
tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van.” Így tehát ők e kinyilatkoztatás
örökösei, amelyet nekik is tovább kell adniuk másoknak. Jézus most éppen arra
készül, hogy rájuk bízza egész művét. Egytől egyig jól ismeri őket, ismeri erős
és gyenge oldalukat, hibáikat, korlátaikat. Értük kéri az Atyát: „Értük
könyörgök”. Jézus szívét rengeteg gondolat és aggodalom tölti el. Ebben az
órában a legnagyobb aggodalmát mégis a tanítványok jelentik, nem önmaga, vagy
ami rá vár. A Getszemáni kertben nemsokára az Atya kezébe teszi majd aggodalmát
a kehely miatt, amelyet ki kell innia, még ha mindjárt azután teljesen rá is
bízza magát. De most a tanítványok e kis csoportjáért imádkozik. Az Atyára
bízza, védelmébe ajánlja őket. Jézus tudja, hogy a gonosz fejedelme minden
eszközzel megpróbálja majd elszakítani őket az evangéliumtól. Most, amikor ő
maga távozni készül ebből a világból, azt akarja, hogy az Atya legyen
védelmezőjük és oltalmuk. Jézus ma is folytatja imádságát a mennyben, hogy az
Atya őrizze ma is minden tanítványát, és szabadítsa meg őket a gonosztól.
Valóban a főpap imádsága ez, az egész népért.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
