A cigány nép – a muzulmán hitűek is – ma
ünnepli Szent Györgyöt, aki az egyház megszabadításáért halt mártírhalált
ApCsel 10,25–26.34.44–48; Zsolt 97(98);
1Jn 4,7–10; Jn 15,9–17
„Szeressük
egymást” – János apostol erre szólítja fel fáradhatatlanul közösségét. Jól
tudja, milyen központi szerep illeti a szeretetet a tanítványok életében.
Közvetlenül Jézustól tanulta ezt. És személyes tapasztalatává vált. A Szentírás
az a kivételes dokumentum, melyből megérthetjük ezt a szeretetet, hiszen a
Szentírás nem egyebet tesz, mint elbeszéli Isten ember iránti szeretetét a
történelemben. Lapról lapra haladva olyan Isten képe bontakozik ki előttünk,
aki nem nyugszik mindaddig, míg meg nem pihenhet az ember szívében. Szent
Ágoston emberekre vonatkozó híres szavait az Úrra is érthetjük: Inquietum est cor meum… Davide Maria
Turoldo „Isten nyughatatlan szívéről” beszél, aki azért jött el a földre, hogy
megkeresse és megmentse azt, ami elveszett, és életet adjon annak, ami
élettelenné vált. Olyan Isten ő, aki koldussá lesz, a szeretet koldusává.
Miközben kinyújtja kezét, hogy szeretetet kérjen, ő adja az embereknek a
szeretetet.
Ez a
keresztény szeretet: Isten önzetlenül száll le a földre, az emberek életének
mélységeibe, hogy elérje, akit szeret. Igen, Isten nem nyugszik mindaddig, amíg
nem talál rá az emberre, amíg nem érinti meg szívét. Olyannyira nyugtalan, hogy
„egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké
éljen” (Jn 3,16).
Ha
az egész Szentírás nem más, mint Isten szeretetének története a földön, akkor e
történet csúcspontja az evangélium. Ezért ha szeretnénk bármit is eldadogni
Isten szeretetéről, ha arcot és nevet szeretnénk adni neki, akkor azt
mondhatjuk, hogy a szeretet Jézus. Szeretet mindaz, amit Jézus mondott, átélt,
tett, szeretett, szenvedett... Szeretet meglátogatni a betegeket, barátságába
fogadni közismert bűnözőket és bűnös asszonyokat, szamaritánus férfiakat és
nőket, távoli embereket, ellenségeket, kitaszítottakat. Szeretet az, hogy
életét adta mindenkiért; hogy magára maradt, csak hogy el ne árulja az
evangéliumot; hogy a paradicsomban az első társa egy halálraítélt, bűnbánó
lator volt... Jézus saját életével mutatott példát nekünk. Ezért mondhatja a
tanítványoknak: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.
Maradjatok meg szeretetemben.” (Jn 15,9)
Az
Atya és a Fiú közti kapcsolat mintaként áll előttünk, úgy, mint a keresztény
szeretet forrása. Persze belőlünk nem születhet ilyen szeretet. De Istentől
megkaphatjuk! És ha magunkba fogadjuk, akkor tágas, egyetemes testvériség
születik belőle, mely nem ismer ellenséget. Férfiak és nők új közösségét hozza
létre, melyben Isten szeretete összefonódik, szinte eggyé válik a kölcsönös
szeretettel. Egyik hozza magával a másikat. Egy ismert orosz teológus mondta:
„Ne engedd, hogy a lelked megfeledkezzék a lélek ősi mestereinek mondásáról:
Isten után minden embert tarts Istennek!” Ez a fajta szeretet a megkülönböztető
jegye azoknak, akik Istentől születtek. Ám ezt nem lehet egyszer és mindenkorra
megszerezni és birtokolni; jogot sem formálhat rá ez vagy az a csoport. Isten
szeretete nem ismer korlátokat vagy határokat. Egyaránt legyőz időt és teret,
áttör minden etnikai, kulturális, nemzeti, sőt felekezeti akadályt, ahogy az
Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk arról, ahogy a Szentlélek a pogány
Kornéliusz házát is eltöltötte. Az agapé
örök: minden elmúlik, még a hit és a remény is, de a szeretet soha meg nem
szűnik; még a halál sem képes megtörni, mert a szeretet erősebb nála. Jézus
joggal mondja: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek
is, és teljes legyen az örömötök.” (Jn 15,11)
Imádság az Úr napján
