Mt
5,13–16. A tanítványok: a föld sója és a világ világossága
13Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják, és eltapossák az emberek.
14Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. 15Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. 16Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.
14Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. 15Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. 16Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.
Jézus azt mondja
tanítványainak, hogy ők a föld sója és a világ világossága. Mindegyikünk tudja,
hogy szegények vagyunk, tele hibákkal és korlátokkal. Valóban nem vagyunk sem
só, sem világosság, ha magunkban állunk, ám azzá lehetünk, ha együtt maradunk Jézussal,
az igazi sóval és az igazi világossággal. Jézus tanítványai – ellentétben
azzal, ahogy az emberek között általában történik – nincsenek arra ítélve, hogy
Isten előtt elrejtsék gyöngeségüket és nyomorúságukat. A gyengeség és
nyomorúság nem vonják kétségbe Isten hatalmát, hanem inkább nyilvánvalóvá
teszik. Az első, aki nem szégyenkezik gyengeségeink miatt, maga az Úr; az ő
világosságát nem oltják ki a mi árnyaink. Véssük jól eszünkbe, hogy az
evangélium nem becsüli le az embereket, az Úr nem viseltetik ellenszenvvel
irántunk. Ő mindannyiunkat jól ismer. Olyannak szeret, amilyenek vagyunk.
Természetesen azért, hogy egyéniségekké tegyen, hogy növekedhessünk a
szeretetben, de nem az önzésben. Isten irántunk való szeretete nem
szentimentalizmus, hanem erőforrás: segít megváltoznunk és védelmez minket.
Jézus még hozzáteszi: „így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy
lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei atyátokat”. Azért kapjuk ezt a
meghívást az Úrtól, hogy az evangéliumért munkálkodjunk. Nem érdemeinkért,
hanem kegyelemből lettünk só és fény. Az Úr, aki kiszakított minket a magány és
a halál karmaiból, közösségbe von minket magával és testvéreinkkel, részesévé
tesz fényének és életének, hogy a szeretet kovászaivá és a remény fényévé
tegyen egy kilátástalan jövőjű, talajt vesztett világban.
Imádság
az Úr anyjával, Máriával
