Az evangéliumokat olvasva
azonnal feltűnik, hogy mennyire központi jelentőségű Jézus tanításában az
„Isten országának” tematikája. Jézus megragad minden nyelvi és retorikai
eszközt – a példabeszédet is –, hogy hallgatóságával megértesse Isten országának
közeledtét, és hatását az emberek életére. A példabeszédek tehát nem elrejteni
akarják ennek az országnak a titkait, hanem épp ellenkezőleg: a képes beszéd és
a mindennapi életből vett példák arra hivatottak, hogy a lehető legjobban
megértessék a jelentését.
Az első példabeszéd egy jól ismert munkafolyamatot ír le:
a gazda elveti a magot, majd türelmesen várja az aratás idejét. A föld magától
(a görög szöveg úgy fogalmaz, hogy automatikusan) hoz termést. Jézus arra a
„munkára” hívja fel hallgatói figyelmét, amit a mag önerejéből „elvégez” a
vetés idejétől a beérésig. Nem kétséges, hogy Jézus a bátorítani kívánja a
hallgatóságot. Talán arra, az üldöztetés nagyon nehéz időszakát élő keresztény
közösségre is gondolhatunk, amelyhez Márk kívánt szólni. A hívek bizonyára
feltették maguknak a kérdést, hogy hol van ilyenkor az evangélium ereje, s hogy
a bajok és gondok miért látszanak győzedelmeskedni minden felett. Noha egészen
más helyzetekben, mint Márk egykori közössége, némelykor mi magunk is hasonló gondolatokkal
küszködünk. De a gonosz nem győzhet; erről biztosít az Úr. Jézus természetesen
nem akar felmenteni a feladatok elvégzése alól, nem azt mondja, hogy
lustálkodjunk, és hagyatkozzunk csak nyugodtan arra a meggyőződésünkre, hogy az
Isten országa növekszik és fejlődik magától is. Az evangélium inkább bíztat és
erőt ad, amikor azt állítja, hogy Isten országának magja már el van vetve a
földön, és hogy Isten győzelme a gonosz felett immár végleges.
A második példabeszéd Isten országát ismét egy apró maghoz
hasonlítja, sőt, mind közül a legapróbbhoz, a mustármaghoz. Nem kell nagy
dolgokat művelni ahhoz, hogy nagyok legyünk. Isten országában éppen a
fordítottja történik annak, ami az emberek között végbemegy: „Ha valaki
közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok” – mondja Jézus a tanítványoknak.
A parányi mustármag, ahogy növekszik, hatalmas növénnyé terebélyesedik, melynek
ágain a madarak védelmet találnak. Jézus azt mondja, hogy az Isten országa
ugyanolyan utat jár be, mint ez a kicsiny mag. Nem a kézzel fogható nagyságával
miatt tűnik ki. Éppen az ellenkező utat választja: gyengeségének erejével
mutatja fel a szeretet működését; a kicsiket, gyengéket, betegeket és
kitaszítottakat részesíti előnyben, hogy ezáltal tárja fel az irgalom
rendkívüli erejét. Ahová ez az ország elér, ott az éhezőknek enni adnak, a
szenvedőket vigasztalják, a szegényeket befogadják, a betegeket gyógyítják, a
magányosoknak vigaszt nyújtanak, a börtönlakókat látogatják, és az ellenséget
szeretettel veszik körül. Isten országa ott van, ahol szeretet van. Azt is
mondhatnánk, hogy a szeretetcselekedetekkel nem a Paradicsomba jutunk, hanem
már a Paradicsomban vagyunk, ha megéljük a szeretetet. Az evangélium újdonsága
az, hogy Jézus azonosul ezzel az országgal. Maga Jézus a mag, amelyet az
emberek földjére vetettek: apró, gyenge, lenézett, félresöpört, sőt eltaszított
mag ez. Ám e földbe vetett mag meghalt ugyan, de feltámadt és tanítványai
segítségével kiterjesztette ágait egészen a föld legszélső határaiig.
Imádság
az Úr napján
