Úrnapja,
Krisztus testének és vérének főünnepe
Lwanga
Szent Károly ünnepe, aki tizenkét társával együtt mártírhalált szenvedett
Ugandában 1886-ban
Kiv
24,3–8; Zsolt 115; Zsid 9,11–15; Mk 14,12–16, 22–26.
„Ímhol angyaloknak étke,
vándorutunk erőssége, édes fiak vendégsége… Mindenható fejedelmünk, étkünk,
éltetőnk, szerelmünk, engedj asztalodra lelnünk” – énekeljük az úrnapi
liturgiában, és így ünnepeljük Jézus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben.
Isten nem egy elvont, időtlen, távoli és megragadhatatlan fogalom. Jézus nem
valamiféle szellem; ő test, valóságos test, aki megmutatkozik a mában is;
zarándok, aki lépteinket kíséri, és velünk marad, mikor leszáll az éj. És ez a
test jelen van az Eucharisztiában. Ezért buzdít az egyház arra, hogy szemléljük
és imádjuk az átváltoztatott Ostyát. Ebben az Ostyában ott van az átváltozott,
megfeszített és feltámadott Jézus teste, s e test végigkísér minket életünk
minden szakaszán, attól a megilletődött pillanattól kezdve, amikor először
magunkhoz vettük. S minden alkalommal, amikor magunkhoz vesszük, olyanná kell
válnunk, mint amilyenek abban az első pillanatban voltunk: le kell hogy
nyűgözzön bennünket az a mérhetetlen szeretet, amely bennünk lel otthonra. E
kenyér soha nem lehet előjogunk: nem lehet megvásárolni, nincs pénzre váltható
értéke, még ha mi hajlamosak vagyunk is úgy gondolkodni, hogy semmiért nem jár
semmi, és azt kérdezgetjük, hogy mi éri meg, minek mennyi az értéke. Sokszor
még az életet is így mérlegeljük. De ez a Test, az isteni szeretet Teste arra
tanít, hogy a szeretet ingyenes. Az oltárra helyezett Eucharisztia jelenlévővé
teszi azt a húsvéti asztalt, ahol Jézus kezébe vette a kenyeret, megtörte,
tanítványainak adta, és így szólt: „Ez az én testem.” S e Test Jézusnak egy
másik testét is felidézi; a szegények, az elesettek és a betegek testét: bennük
is ott van Jézus teste. Aranyszájú Szent János egyházatya, Konstantinápoly
püspöke mondogatta: „Ha tisztelni akarjátok Krisztus testét, ne vessétek meg,
amikor mezítelen. Ne járuljatok selyemben az Oltáriszentség Krisztusa elé, ha
odakinn elhanyagoljátok azt a másik Krisztust, akit a hideg és a mezítelenség
sújt.” „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” –
mondta Jézus. Nem lehet Isten testét tisztelni az Oltáriszentségben, és közben
lenézni Isten testét a szegényekben és a testvérekben. Az evangélium segít,
hogy az egészen emberi valóságot szeressük, ami húsból, vérből van, azaz test.
Ezt a testet megtörhette az élet: lehet, hogy nem tud felkelni, már kérni sem
akar, szégyelli magát; lehet, hogy csak arra vár, szóba álljon vele valaki. De
ez Krisztus teste. Isten teste a szegény bevándorlóké: álmokkal és félelmekkel
teli asszonyoké; elkallódott gyermekeké; férfiaké, akik kétségbeesve keresik a
jövőt, akik kénytelenek emberkereskedőkre bízni magukat, s akikkel úgy bánnak,
mintha élettelen tárgyak volnának; testek, akiknek történetét, arcát, nevét az
emberek nem tudták, vagy nem akarták megismerni sem, akiket a tenger mélysége nyomtalanul
elnyelt. Isten ismeri e szegény testek neveit. Mindegyikét. Ő felmelegíti őket,
magához veszi, megvédi, megérti, meghallgatja, megsimogatja őket, időt szán
rájuk. Az ő testük az Övé is. Fogadjuk meg Ferenc pápa buzdítását: szeressük
Jézus testét a szegények szenvedő testében. Szeressük Jézus testét az
Oltáriszentségben. Látogassuk meg a magányosokat; tiszteljük Isten testét úgy,
hogy megállunk amellett, aki kéri, és megszépítjük őket szeretetünkkel. Az
oltár asztalán megtört test és a kiontott vér tisztelete segít abban, hogy
Isten testének gyengeségét legkisebb testvéreiben szeressük.
Imádság
az Úr napján
