Jézus
Szentséges Szívének ünnepe
Jn
19,31–35. Lándzsát döfnek oldalába
31A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. 32Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. 33Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, 34hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. 35Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.
Az egyház ma ünnepli Jézus
Szent Szívét. Habár viszonylag új keletű ünnepről van szó, gyökerei a
kereszténység kezdeteihez nyúlnak vissza. A liturgia előimádsága mintha csak
meg akarná világítani számunkra az ünnep mélyebb értelmét, amikor arra hív
bennünket, hogy elmélkedjünk Jézus szeretetének misztériumáról: „Ő csodálatos
szeretetből életét áldozta, s a keresztfán magasba emelve odaadta önmagát
értünk; majd vér és víz ömlött sebhelyéből, mely átszúrt oldalán nyílott, hogy
onnét jöjjenek létre a szentségek, melyekkel egyházát élteti, és mindenki
vonzódjék az Üdvözítő feltárt Szívéhez, mindig örömmel merítve az élet vizéből,
melyet az üdvösség forrása bőséggel áraszt.” A liturgiában az üdvösség
forrásaként éneklünk Jézus szívéről. Igen, ebből a hús és vér szívből, amely
semmiben nem kímélte önmagát, az utolsó csepp vérig odaadta magát, hogy
kiragadjon bennünket a gonosz rabságából; ebből a szívből, amelyből századokon
át, szüntelenül árad a szeretet. Ez a megemlékezés a liturgiában arra hív, hogy
fordítsuk figyelmünket Jézus szívének misztériuma felé: ez a szív húsból és
vérből van, nem pedig kőből, mint ahogy sokszor a miénk. Jézust e megindult,
együtt érző szív indította nyilvános működésre. János evangéliumának mai
szakasza arra hív bennünket, hogy megértsük, milyen mélységes együttérzés
hatotta át ezt a szívet, amely hagyta, hogy átszúrja a nyomorúságunk, a bűnünk
és a közönyünk. Elszemélytelenedett és eltömegesedett társadalmunkban, ahol
könnyen elfelejtik és névtelenségbe taszítják az embert, valóban örömhírt
jelent, ha tudjuk, hogy az Úr mindannyiunkat névről ismer, hogy szíve mindannyiunkért
dobog, és soha nem feledkezik meg rólunk. Ez az a szív, amely kiüresítette
magát, hogy egész életét a mi megváltásunkért áldozza fel. Ezt jelenti a „vér
és víz”, amiről János apostol ír. És ez Jézus szeretete, amely mindent átad és
semmit sem tart meg magának. A liturgia ezt a szívet mutatja be, ahogyan ma is
értünk dobog, személyesen mindannyiunkért és egyben az egész emberiségért. S
arra int Pál apostol is, hogy legyünk ennek tudatában: „a nekünk ajándékozott
Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5).
A Szent
Kereszt imádsága