Június 8., péntek

Jézus Szentséges Szívének ünnepe

Jn 19,31–35. Lándzsát döfnek oldalába

A Szent Kereszt imádsága

31A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. 32Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. 33Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, 34hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. 35Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. 

Az egyház ma ünnepli Jézus Szent Szívét. Habár viszonylag új keletű ünnepről van szó, gyökerei a kereszténység kezdeteihez nyúlnak vissza. A liturgia előimádsága mintha csak meg akarná világítani számunkra az ünnep mélyebb értelmét, amikor arra hív bennünket, hogy elmélkedjünk Jézus szeretetének misztériumáról: „Ő csodálatos szeretetből életét áldozta, s a keresztfán magasba emelve odaadta önmagát értünk; majd vér és víz ömlött sebhelyéből, mely átszúrt oldalán nyílott, hogy onnét jöjjenek létre a szentségek, melyekkel egyházát élteti, és mindenki vonzódjék az Üdvözítő feltárt Szívéhez, mindig örömmel merítve az élet vizéből, melyet az üdvösség forrása bőséggel áraszt.” A liturgiában az üdvösség forrásaként éneklünk Jézus szívéről. Igen, ebből a hús és vér szívből, amely semmiben nem kímélte önmagát, az utolsó csepp vérig odaadta magát, hogy kiragadjon bennünket a gonosz rabságából; ebből a szívből, amelyből századokon át, szüntelenül árad a szeretet. Ez a megemlékezés a liturgiában arra hív, hogy fordítsuk figyelmünket Jézus szívének misztériuma felé: ez a szív húsból és vérből van, nem pedig kőből, mint ahogy sokszor a miénk. Jézust e megindult, együtt érző szív indította nyilvános működésre. János evangéliumának mai szakasza arra hív bennünket, hogy megértsük, milyen mélységes együttérzés hatotta át ezt a szívet, amely hagyta, hogy átszúrja a nyomorúságunk, a bűnünk és a közönyünk. Elszemélytelenedett és eltömegesedett társadalmunkban, ahol könnyen elfelejtik és névtelenségbe taszítják az embert, valóban örömhírt jelent, ha tudjuk, hogy az Úr mindannyiunkat névről ismer, hogy szíve mindannyiunkért dobog, és soha nem feledkezik meg rólunk. Ez az a szív, amely kiüresítette magát, hogy egész életét a mi megváltásunkért áldozza fel. Ezt jelenti a „vér és víz”, amiről János apostol ír. És ez Jézus szeretete, amely mindent átad és semmit sem tart meg magának. A liturgia ezt a szívet mutatja be, ahogyan ma is értünk dobog, személyesen mindannyiunkért és egyben az egész emberiségért. S arra int Pál apostol is, hogy legyünk ennek tudatában: „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5).

A Szent Kereszt imádsága