December 6., csütörtök

Szent Miklós (†343) ünnepe, akinek ereklyéit Bariban őrzik. A kis-ázsiai Myra (ma Demre, Törökország) püspöke volt; tisztelete minden keleti egyházban él (emlékezzünk minden keleti keresztényre!)

Iz 26,1–6 – Hadd vonuljon be az igaz nemzet, amely mindvégig hűséges

Imádság az Egyházért

1Azon a napon majd ezt az éneket éneklik
Júda földjén:
»Erős városunk van nekünk,
oltalmul szolgál kőfal és bástya. 2Nyissátok ki a kapukat,
hadd vonuljon be az igaz nemzet,
mely megtartja a hűséget! 3Szándéka szilárd:
megőrzöd a békét,
a békét, mert benned bízik. 4Bízzatok az Úrban örökkön-örökké,
mert az Úr örök Kőszikla! 5Mert ledönti a hegyen lakókat,
a kérkedő várost megalázza,
földig alázza, porba sújtja.

Ünnepi lakoma a Sion hegyen

6Láb tapossa, szegények lába,
szűkölködők léptei.

Ez az olvasmány dicsőítő és hálaének. Kettős oka is van az örömnek és a hálának: a hívők egyfelől örvendeznek „a büszke város”, Babilon lerombolásán– azén a Babilonén, amely a gyengéket és a szegényeket elnyomó hatalmasok gőgjének és hatalmaskodásának a szimbóluma –, másfelől pedig ujjonganak „az erős város”, Jeruzsálem felépítésén, amely befogadja az Úr hűséges népét. Az Isten által felépített város falai szilárdak és bevehetetlenek. Az ének ezért buzdítja a hívőket arra, hogy egyedül Istenben bízzanak: „Bízzatok az Úrban örökkön örökké, mert az Úr örökké megmaradó szikla!” A hívő ember bizalma pontosan Isten szeretetének rendíthetetlen kőszikláján alapul, nem pedig önmagán vagy saját falainak szilárdságán. Hányszor megfeledkezünk erről! Ösztönösen hajlunk rá, hogy csak magunkban bízzunk, saját biztosítékainkban, azt hisszük, így megóvhatjuk jólétünket, határainkat, megszerzett javainkat! Azután korlátokat húzunk, amelyek távol tartják a testvéreinket, a szegényeket, a gyengéket. A próféta arra buzdít, tartsuk mindig nyitva a város és szívünk kapuit. Ferenc pápa kitartó ragaszkodása ahhoz, hogy lépjünk ki, mindenki felé, az állandóan nyitva álló kapunak ezt a bibliai távlatát teszi magáévá: nyitva áll, hogy a hívők kiléphessenek mindenki felé, és minden szükséget szenvedő beléphessen a városba. A város az a hely lesz, ahol együtt lakik az igazak népe és a szegények népe, két eggyé vált és elválaszthatatlan nép. A hívők és a szegények együtt lakják e várost, amely ugyan az égből ereszkedik alá, de már most elkezdődik, a földön. A belsejében bekövetkező megoszlás katasztrofális következményekkel jár. Azt írja a próféta: az Úr „letaszította a magasban lakókat, és a büszke várost megalázta, és földig alázta, a porba sújtotta”. Az a távolság, amely a szegényektől elválaszt, az Istentől választ el. A lerombolt és porba sújtott város képe szomorú kép, de valóságos. Nem lehet megkerülni Isten forradalmát. Jézussal is ez valósul meg. Mária, Jézus Anyja a világi gondolkodásmód összeomlását énekli: „Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte” (Lk 1,51–52).

Imádság az Egyházért