Szent János apostol és evangélista ünnepe –
ő volt a tanítvány, akit kedvelt Jézus, és aki a kereszt alatt Máriát saját
anyjaként fogadta magához
Jn 20,2–8 – János és Péter az üres sírhoz fut
2Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: »Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!« 3Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. 4Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz.5Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. 6Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat 7és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összegöngyölve. 8Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt.
János egyike annak a négy tanítványnak,
akiket Jézus elsőként hívott magához. A Tibériás tavánál történt találkozásnak
még a pontos időpontjára is emlékszik az evangélista: a tizedik óra körül
járhatott. Hogyan is felejthette volna el János? Így arra is emlékszik, amikor
Andrással, Péter testvérével együtt hallgatták a Jordán partján a Keresztelőt.
Villámként hasított beléjük, amikor azt mondta Jézusról: „Nézzétek, az Isten
Báránya!” Otthagyták a Keresztelőt, és Jézus nyomába szegődtek. Vele töltötték
az egész délutánt. Ezek az órák János egész életét örökre megváltoztatták,
ahogy Péterét is. A hagyomány úgy tartja számon, hogy János az a tanítvány,
„akit kedvelt Jézus”. Az utolsó vacsorán egyedül ő hajthatta fejét Jézus
keblére, majd Péterrel és Jakabbal együtt elkísérte őt az Olajfák hegyére,
amikor haláltusáját vívta. A többi tanítványhoz hasonlóan azonban ő is
elmenekült, egyedül hagyva Jézust, hogy aztán visszatérjen, és kövesse a
kereszt lábáig, ahol elfogadja a meghívást, hogy magához vegye Máriát. Ebben az
evangéliumi részben húsvét napjának hajnalán találkozunk vele, amikor Péterrel
együtt a sír felé fut. Fiatalabb volt Péternél, hamarabb ért oda, látta a
gyolcsot a földön, de nem ment be. Megvárta Pétert, aki előbbre járt a korban.
Az egyházatyák így kommentálják ezt: a szeretet gyorsabban fut, és előbb ér
oda. János mégis meg tudta várni, hogy testvére megérkezzen, és együtt menjenek
be a sírboltba. Az ember soha nem fut egyedül. János megtanulta, hogy Jézus
mindig kettesével küldte tanítványait. Ők is ketten együtt léptek be a
sírboltba. S amint belépett: „látta, és hitt”. Megértette, hogy Jézus testét
nem ellopták (hiszen ott voltak a leplek, ahová letették őket), és hitt. A
negyedik evangéliumban és a leveleiben őrzött tanúságtételének középpontjában
az Isten és a testvérek iránti szeretet hirdetése áll. Ez mestere üzenetének
lényege, „szíve”. Azt beszélik, hogy amikor már nagyon öreg volt, széken vitték
Jánost a keresztények közösségébe, ő pedig mindig a szeretet parancsolatát
ismételte el. Mikor megkérdezték, miért ismétli mindig ugyanazt, azt felelte:
„Azért, mert ez az Úr parancsa! Ha ezt teljesítjük, az elég!”
