Bír 13,2–7.24–25a – Sámson az egész nép
szabadulására születik
2Volt azonban egy córai, Dán-nemzetségbeli ember, név szerint Mánue. Felesége meddő volt, 3de az Úr angyala megjelent neki és így szólt hozzá: »Te meddő vagy, és nincs gyermeked; de foganni fogsz és fiút szülsz. 4Óvakodj tehát attól, hogy bort és szeszes italt igyál, vagy valami tisztátalant egyél. 5Ha fogantál és megszülted a fiút, borotva ne érintse fejét, mert Isten nazírja lesz gyermekségétől és anyja méhétől. Ő kezdi majd megszabadítani Izraelt a filiszteusok kezéből.« 6Erre az asszony elment férjéhez, s azt mondta neki: »Isten egyik embere jött hozzám, de külseje olyan volt, mint egy angyalé: igen félelmetes. Amikor megkérdeztem, kicsoda, honnan jön és mi a neve, nem akarta megmondani nekem.
24Meg is szülte a fiút és elnevezte Sámsonnak. Aztán a gyermek felnövekedett, s az Úr megáldotta, 25és Dán táborában, Córa és Estaol között kezdett vele lenni az Úr lelke.
Sámson születését két híradás beszéli el,
mintha csak hangsúlyozná, hogy az Úr már születése előtt kiválasztotta őt. Ez a
könyv minden más bírájától megkülönbözteti Sámsont. Anyja meddő, és férjével
együtt Isten beavatkozását kéri. Az Úr angyala megjelenik az asszonynak, egy
fiúgyermek születését adja hírül, s azt mondja, hogy ő lesz Izrael szabadítója.
Ezért Istennek kell szentelni, vagyis nazír lesz. A Számok könyvének 6.
fejezete írja le a nazír kötelezettségeit: tartózkodnia kell a bortól, amelyet
valószínűleg a kánaáni vallás jelképének tartottak, tartózkodnia kell a
holttestek érintésétől, nem vehet el idegen nőt, és nem vághatja le a haját. Ez
az Istennek szentelés Sámson esetében végérvényes volt. Sámson édesanyja maga
is teljesíti, elsőként, a nazirátus előírásait, s ezután elnyeri fia
megszentelődését is. A két szülő imádsága meghallgatásra talál. Ám a születendő
gyermek nem csak az övék lesz. Sámson az egész nép szabadulására születik,
ezzel mintegy előképe lesz Jézus történetének. Sámson története azonban más.
Felnőve Isten megáldja, és kinyilatkoztatja neki Lelkét. Sámson ismeri
küldetését, és mindene megvan, ami a teljesítéséhez szükséges, de – mint a
következő fejezetek elbeszélik – eltávolodik ettől. Megtagadja a nazirátus
fogadalmait, vagyis azt az ígéretet, hogy Isten szolgálatára szenteli magát;
önmaga és saját személyes vágyainak szolgálatába áll: nem csak az italtól nem
tartóztatja meg magát, hanem mértéket nem ismerve dőzsöl a lakomákon. Nemcsak
hogy nem tartózkodik a holttestek érintésétől, de magát is beszennyezi, amikor
eszik a mézből, amely érintette őket. Azután állandóan pogány nőkkel létesít
kapcsolatot. S mi több, úgy dicsekszik erejével, mintha csak a sajátja lenne,
nem pedig Istentől kapta volna, népe szolgálatára. Egyszóval, Sámson szíve
annyira el van telve önmagával, hogy semmi helyet nem hagy Istennek.
Mindannyian jól ismerjük ezt a történetet. Valahányszor önmagunkra
koncentrálunk, ahogy majd Sámsonról olvassuk, eltávolodunk Istentől és népétől,
s ezzel szabadulásunktól is.
Imádság a szentekkel
