December 5., szerda


A bizánci egyház Szent Szabbászt ünnepli a mai napon (†532), aki „minden palesztin remetelak archimandritája”

Iz 25,6–10 – Az Úr lakomát készít minden nép számára


6Készít majd a Seregek Ura
minden népnek ezen a hegyen
zsíros lakomát,
lakomát színborokból,
zsíros, velős falatokból,
letisztult színborokból. 7Ezen a hegyen leveszi a leplet,
a leplet, amely minden népre ráborult,
és a takarót, amely minden nemzetre ráterült.

Dal az isteni igazságosságról


8Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált,
és letörli a könnyet minden arcról,
népe gyalázatát elveszi az egész földről.
Bizony, az Úr szólott!

Hálaadás Moáb pusztulásáért

9Ezt mondják majd azon a napon: 
»Íme, a mi Istenünk ő,
benne reméltünk, hogy megszabadít minket.
Ő az Úr, benne reméltünk,
ujjongjunk és örvendezzünk szabadításán! 10Mert az Úr keze nyugszik ezen a hegyen.«
Eltapossák Moábot a lakóhelyén,
mint ahogy eltapossák a szalmát a trágyalében; 


A próféta úgy állítja elénk az üdvösséget, mint egy minden nép számára készített lakomát, ahonnan senki nincs kirekesztve. Az advent ennek a lakomának az örömét engedi megízlelnünk. Nem keveseknek van fenntartva: az üdvösség azonnal megjelenik minden népnek. Pedig ma sajnos még a keresztények között is sokan gondolják úgy, hogy az üdvösség saját személyes jóllétüket, a nyugodt életet jelenti. Ez a bibliai szakasz viszont feltárja előttünk, hogy az üdvösség éppen az ellentéte annak a narcisztikus ösztönnek, amely elfedi szemünket, hogy ne nézzünk a többi emberre. Az Úr letépi a leplet, amely kicsiny világunkba zár be minket. Az üdvösség minden népnek szól. Nincs csak egyvalakinek vagy talán egy önmagát tökéletesnek tartó csoportnak fenntartott üdvösség. Az Úr minden nép számára készíti a lakomát. Mégpedig saját kezűleg, hogy mindenki megízlelhesse a vele, és így minden emberrel való közösség teljességét. Jézus is, aki jól ismeri a prófétai hagyományt, lakomához hasonlítja a mennyek országát (Lk 14,15–24), ahová Isten a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat hívja meg. Csak a gazdagok utasítják vissza, vagyis akik el vannak telve önmagukkal. Ez a lakoma nem csak az idők végeztével jön el. Már most elkezdődik. Ez a lakoma valósul meg, valahányszor baráti és szeretetteljes kapcsolatok szövődnek, valahányszor kilépünk önmagunkból, és új, családias közelségek születnek. Úgy is mondhatnánk, hogy ez a lakoma folyamatosan készül. Az Úr pedig már most dolgozik rajta. A próféta hozzáteszi, hogy Isten örökre megsemmisíti a halált. A tanítványok ezért énekelhetik már most az apostollal együtt: „Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” (1Kor 15,55–57.)

Imádság a szentekkel