Én 2,8–14 – A gerlice hangja
8Csitt! A kedvesem íme, itt jön!
Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül! 9Olyan a kedvesem, mint a gazella,
mint a szarvasborjú,
már itt is áll a házunk mögött,
benéz az ablakon, nézdel a rácson át. 10Íme, a kedvesem szól nekem:
»Kelj fel szaporán, szerelmem!
Jöjj, galambom, szépségem! 11Mert a tél már elmúlt,
az eső elállt, elvonult, 12földünkön előbújnak a virágok,
eljött a szőlőmetszés ideje,
s a gerle szava hallatszik a határban. 13A füge már kihajtja első gyümölcsét,
s a virágzó szőlő illatot áraszt.
Kelj fel, kedvesem! Jöjj, te szépségem! 14Te, galambom a sziklaüregben,
a kőszál rejtekében, hadd lássam arcodat,
hadd halljam hangodat!
Mert a te szavad édes, és oly bájos az orcád!«
Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül! 9Olyan a kedvesem, mint a gazella,
mint a szarvasborjú,
már itt is áll a házunk mögött,
benéz az ablakon, nézdel a rácson át. 10Íme, a kedvesem szól nekem:
»Kelj fel szaporán, szerelmem!
Jöjj, galambom, szépségem! 11Mert a tél már elmúlt,
az eső elállt, elvonult, 12földünkön előbújnak a virágok,
eljött a szőlőmetszés ideje,
s a gerle szava hallatszik a határban. 13A füge már kihajtja első gyümölcsét,
s a virágzó szőlő illatot áraszt.
Kelj fel, kedvesem! Jöjj, te szépségem! 14Te, galambom a sziklaüregben,
a kőszál rejtekében, hadd lássam arcodat,
hadd halljam hangodat!
Mert a te szavad édes, és oly bájos az orcád!«
A liturgia a karácsony közvetlen
közelségében gondolkodtat el az Énekek énekének ezen a szakaszán. Az olvasott
jelenetben a szeretett lányt látjuk, aki elképzeli, ahogy kedvese már házuk
közelébe ért, és a rácson át nézelődve keresi őt tekintete. Ő hívja, hogy
együtt gyönyörködjenek a tavasz szépségében: „Kelj föl, kedvesem, gyere, szépségem!”
Arra hív, hogy befogadjuk az Urat, aki eljön, hogy meglátogasson minket. Az
Énekek énekében a szerelmesek gyakran kimennek a szabadba, vagy odaképzelik
magukat: mintha az édenkertbe mennének. Ezek a képek pontosan írják le Isten
vágyát, hogy találkozzon az emberekkel, és megmentse őket. Ezt jelenti a
karácsony, amelynek megünneplésére készülődünk. Megint az Úr kezdeményez, ő
szalad Izrael felé. Az ajtó előtt áll, nemsokára megszületik. A szerelmes
ifjúhoz hasonlóan könyörög, hogy lépjünk ki önmagunkból, és fogadjuk őt. A Targum
így parafrazeálja az Énekek énekének ezt a szakaszát: „Amikor Izrael házának
fiai Egyiptomban laktak, panaszuk az égig ért… (Az Úr) pedig átugrotta a
kitűzött napot, az ősatyák érdeméért, akik a hegyekhez hasonlatosak… Betekintett
az ablakokon, és bekukucskált a függönyök résein, és látta a húsvéti áldozat
vérét… és megkönyörült rajtunk… S amikor megvirradt, így szólt: Kelj fel,
Jeruzsálem népe, választottam… és vonulj ki az egyiptomiak szolgaságából.” Órigenész
viszont a feltámadt Jézusra vonatkoztatja a jelenetet, aki ezt mondja az Egyháznak:
„Kelj föl… galambom, mert nézd, elmúlt a tél… Feltámadva a halálból
megzaboláztam a vihart, és visszahoztam a békét.” Isten szeretete magával
ragad: közeleg, érkezik az emberek közé, és azt kéri, hogy fogadjuk be őt,
mutassuk meg neki arcunkat, hagyjuk el az énközpontúság szikláinak hasadékait, a
szolgaság rejtekhelyeit, és induljunk elébe. Nem a csábító csalogatása ez, vagy
holmi tiszteletet és hálát követelő kérés. Annak az Istennek a kérése ez, aki
szerelemmel szeret minket, aki koldusként könyörög szeretetünkért. Ez a
karácsony misztériuma.
A Szent Kereszt imádsága
