Február 11., hétfő

Ter 1,1–19 – Isten hatnapi műve

Imádság a szegényekért 

¹Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. ²A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett.
³És Isten szólt: »Legyen világosság!« És lett világosság. ⁴Látta Isten, hogy a világosság jó. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, ⁵és elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Akkor este és reggel lett: egy nap.
⁶Azután újra szólt Isten: »Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!« ⁷Meg is alkotta Isten a boltozatot, s elválasztotta azokat a vizeket, amelyek a boltozat alatt voltak, azoktól, amelyek a boltozat felett voltak. Úgy is lett. ⁸Isten elnevezte a boltozatot égnek. Akkor este és reggel lett: a második nap.
⁹Azt mondta ezután Isten: »Gyűljenek egy helyre a vizek, amelyek az ég alatt vannak, és tűnjék elő a száraz!« Úgy is lett. ¹⁰Isten elnevezte a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig elnevezte tengernek. És látta Isten, hogy jó. ¹¹Majd azt mondta Isten: »Hajtson a föld füvet, amely zöldül és magot hoz, és gyümölcstermő fát, amely a földön faja szerint meghozza gyümölcsét, a belsejében maggal!« Úgy is lett. ¹²A föld füvet hajtott, amely zöldül, és faja szerint magot hoz, és fát, amely faja szerint gyümölcsöt hoz, a belsejében maggal. És látta Isten, hogy jó. ¹³És lett este és reggel: a harmadik nap.
¹⁴Azt mondta ezután Isten: »Legyenek világítók az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, jelezzék az időket, a napokat és az esztendőket, ¹⁵ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsanak a földre!« Úgy is lett. ¹⁶Megalkotta tehát Isten a két nagy világítót – a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, meg a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán – és a csillagokat. ¹⁷Az ég boltozatára helyezte őket, hogy világítsanak a földre, ¹⁸s uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és válasszák el a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó. ¹⁹És lett este és reggel: a negyedik nap.

Ma a Teremtés könyvének olvasásába kezdünk, mely a Biblia első könyve, s amely első tizenegy fejezetében arra hív bennünket, hogy újra végiggondoljuk Izraelnek a teremtett világról és az emberiségről alkotott képét. Nem ez volt az elsőként megírt könyve a Bibliának. A babiloni száműzetés időszaka után keletkezett. Abban az időszakban, a száműzetés szörnyű tapasztalata után Izrael népe mélyen elgondolkodott saját múltjának történetéről, hogy megtalálja önnön létének magyarázatát. S miközben erről elmélkedett, más válaszokat is talált a teremtés és a létezés értelméről, az emberi életben jelen lévő gonosz titkáról, a halál értelméről és még sok mindenről. Ebből jött létre egy olyan szöveg, mely a világ és életünk miértjét taglalja. Miért létezünk? Honnan jövünk? És hova tartunk? A Teremtés könyvének első szava, a „kezdetkor” az ilyen kérdések megválaszolását indítja el. Nem az időbeli sorrendiség mindennek a lényege, inkább maga a tartalom. Miért létezünk? Mert Isten ezt akarta. A teremtés „kezdetén” Istent találjuk, ő van ott a világ eredeténél és minden ember lényének legmélyén is. A természettudományok a tudományos logikára alapozva persze le tudják írni a világegyetem keletkezését. Annak értelmére viszont sosem lesznek képesek magyarázatot adni, létünk miértjét képtelenek lesznek megválaszolni. Isten akart bennünket, s ő életünk egyetlen Ura. Senki nem állíthatja magát oda a „kezdetekhez”, az élet legmélyebb alapjaihoz, magához a teremtéshez. A most olvasott rész a negyedik napról is szól, a nap, a hold és a csillagok teremtéséről, hogy világítsanak az égbolton, s hogy „ezek határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket”. A hét nap alatt zajló teremtés közepénél tartunk. S valóban, bár már az első nap meg lett teremtve a világosság, valós létezést és értelmet csak a negyediken nyer a teremtésben. Ha az egyik vers szerint a világosság és a sötétség arra valók, hogy a nappalt és az éjszakát megkülönböztessék, úgy ezeket főként azért teremtette Isten – s a szent könyv írója ezt akarja hangsúlyozni –, hogy az ember idejét szabályozzák, s ezzel fölvegye Isten, avagy a liturgikus ünnepek ritmusát. Ünnep nélkül – s ezt a „hetedik nap”, a szombat mutatja majd meg jobban – a teremtés nem teljesedik ki. Egy olyan társadalomban, mint a miénk, amely kezdi elveszíteni az ünnep értelmét és értékét, ez a történet arra figyelmeztet, hogy ne a saját tetteinket, munkálkodásunkat helyezzük a középpontba. Létfontosságú a magunk és a társadalom számára is, hogy Isten idejét belefoglaljuk napjainkba, hogy így elkerüljük a túlkapások, az erőszak és az elnyomás minden fajtáját. Isten ideje megmenti az ember idejét. S ebben az Isten és ember közti párbeszédben találhatja meg az emberiség az üdvösséget.

Imádság a szegényekért