Jer
17,5–8; Zsolt 1; 1Kor 15,12.16–20; Lk 6,17.20–26
Ezt a vasárnapot
nevezhetjük a boldogságok vagy a boldogság vasárnapjának is. Jézus, miután
átimádkozta az éjszakát, lemegy a hegyről, és hatalmas tömeggel találja szemben
magát: mindenki őt akarja hallgatni, megérinteni, közelében érezni. Az
evangélista némi csodálkozással jegyzi meg, hogy olyanok is eljöttek hozzá,
„akiket tisztátalan lelkek kínoztak”, hogy megszabadítsa őket bajukból.
Mindenki egy új és jobb életre vágyott, s azt remélték, majd a Názáretből jött
fiatal próféta által sikerül megtalálniuk azt. „…erő áradt belőle, és mindenkit
meggyógyított.”
Jézus, amint
meglátta ezt a tömeget, úgy döntött, új szakaszába lép küldetésének, méghozzá
az egyik legfontosabb és leginkább magával ragadó beszédével, a
boldogságmondásokkal. Nem új ideológia meghirdetéséről van szó, még kevésbé
néhány hőshöz intézett buzdításról. Szavai a szegényekhez szólnak, azokhoz,
akik sírnak, azokhoz, akiket bántottak és elutasítottak, akik egy-egy
jóindulatú gesztusért könyörögtek, akik igyekeztek legalább a próféta
köpenyének szegélyét megérinteni.
Boldogságuk azonban
nem pusztán nyomorúságos állapotukból vagy betegségükből fakadt. A boldogság
azért valósulhat meg, mert Isten úgy döntött, gondoskodó szeretetével feléjük
fordul elsőként. Ez az az új idő, amelyet Jézus indít el: Isten kenyeret ad az
éhezőnek, az üldözöttek sírását örömre, a kétségbeesettek szomorúságát jókedvre
fordítja. Isten országa a szegényeké innentől kezdve, mert Isten velük van. Az evangélium
nem éri be egyszerű és felületes moralizálással a „jó szegények” kapcsán,
mintha csak maga ez a kellemetlen helyzet tenné őket jobbá a többieknél. Nem: a
szegények olyanok, mint mi mindannyian, vagyis jók és rosszak is vannak köztük.
Boldogságuk abból fakad, hogy Isten közel van hozzájuk, mert szegények. Ugyanez
igaz a betegekre és a gyengékre, a rabokra és a bebörtönzöttekre. Mindazok,
akik a szenvedés drámáját élik meg, többé nem kell hogy elkeseredjenek: Isten
elsőként őket választotta ki barátainak, és rájuk ontja bőséggel irgalmát.
Az evangélium ezért
ellensúlyt létrehozva a négy „boldogok vagytok” után felsorakoztat négy „jaj
nektek”-et is: jaj a gazdagoknak, jaj azoknak, akik jóllaktak, jaj azoknak,
akik most nevetnek és jaj, akiknek hízelegnek. Jaj nekik, mert ezekben a
helyzetekben könnyen önelégültté válhatnak, s úgy érezhetik, semmire nincs már
szükségük, még Istenre sem. A gazdag ember, aki mindannyiunkban ott lakozik,
azt kockáztatja, hogy úgy érzi, egészen körülötte forog a világ, s ennek
rabjává válhat. Jaj nekünk, amikor hagyjuk a bennünk élő gazdagot eluralkodni
magunkon. Jézus nem önmagában a szegénységet akarja magasztalni, sem pedig a
gazdagságot elítélni. Az üdvösség nem az ember életállapotától függ, hanem
attól, hogy Isten fiának érzi-e magát, sőt, még inkább attól, hogy valóban
az-e. Ha mi, gazdagok közeledünk Istenhez, a szegények boldogok lesznek, mert
az Úrral együtt mi is mellettük állunk majd mint testvéreik.
Imádság az Úr napján
