Szent
Péter apostol székfoglalásának ünnepe
Mt
16,13–19 – Péter hitvallása
13Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: »Kinek tartják az emberek az Emberfiát?« 14Ők ezt felelték: »Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.« 15Erre megkérdezte őket: »És ti kinek tartotok engem?« 16Simon Péter válaszolt: »Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.« 17Jézus azt felelte neki: »Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. 18Én pedig mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. 19Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.«
Péter
székfoglalásának mai ünnepe régi hagyományt idéz fel, amely szerint február
22-én vette kezdetét Péter püspöki tevékenysége Rómában. A liturgia arra hív,
hogy emlékezzünk meg Péter szolgálatáról, és ünnepeljük meg. Hangsúlyozza
egyrészt, hogy a római egyház apostoli alapra épült, másrészt pedig hogy Péter
a szeretetszolgálatban kap vezető szerepet, vagyis olyan egyedülálló karizmát
kap, amely utódaiban tovább él. A most olvasott evangélium három szimbólumot
sorakoztat fel: a sziklát, a kulcsokat és az oldás-kötés hatalmát. Arra utal
ezzel, hogy Péter az Isten kiválasztottainak egész népére vonatkozó hivatást
kapott. Jól tudjuk, milyen üdvös az Egyház számára a Róma püspöke által
gyakorolt, egyesítő erejű küldetés. Napjainkban azonban ez még fontosabb, mint
valaha. A globalizált világban – amely hajlamos a megosztottságra – a pápa
egyedülálló kincset képvisel, amelyet őrizni, védeni kell, és meg kell mutatni
mindenkinek. Nem a világ hatalmaskodó módján, hanem a mindenkit, de különösen a
leggyengébbeket szolgáló szeretet révén. Az elsőség forrása tehát nem „a test
és a vér”, nem egyéni, emberi képességekből ered: Isten Szentlelke ajándékozza
azt az Egyháznak, amint az világosan kitűnik az evangéliumi olvasmányból.
Különösen is ékesszóló Ferenc pápa tanúságtétele ebben a zavaros és bizonytalan
korban. A sziklát maga Jézus mutatja meg, amikor egy félreeső helyen gyűjti
egybe a tanítványokat. Megkérdi tőlük, mit gondolnak az emberek róla, de nem
csupán kíváncsiságból, ami szintén érthető lenne. Jézus jól tudta, hogy az
emberek nagyon várják a Messiást, bár úgy gondolnak rá, mint politikai és
katonai szempontból erős személyre, aki majd megmenti Izrael népét a rómaiak
rabigájából. Ez a várakozás azonban idegen volt Jézus küldetésétől, amelynek
célja az volt, hogy végérvényesen megszabadítsa az embert a bűn és a gonosz
szolgaságából. Jézus meghallgatta a tanítványok első válaszait, aztán
közvetlenül a szívükhöz szólt: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Szüksége van
rá, hogy a tanítványok összhangban legyenek vele, úgy érezzenek, ahogyan ő
érez. Péter ragadja meg a szót, és mindegyikük nevében válaszol, megvallja
hitét. Jézus pedig azonnal boldognak nevezi őt. Péter és vele együtt a
tanítványok szerény csoportja azok közé a „kicsinyek” közé tartozik, akiknek az
Atya kinyilatkoztatja a világ teremtésétől kezdve rejtett dolgokat. Simon, aki
ugyanolyan, mint a többi ember, húsból és vérből való, a Jézussal való
találkozásban új feladatot, új hivatást kap: legyen kőszikla, vagyis sok ember
támasza, hatalommal arra, hogy új baráti kötelékeket hozzon létre és eloldozza
a szolgaság megannyi kötelékét.
Imádság az
apostolokkal
