Február 15., péntek


Ter 3,1–8 – Isten kertjének fája



1A kígyó azonban ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: »Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?« 2Az asszony azt felelte neki: »A kertben levő fák gyümölcséből ehetünk. 3Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni.« 4A kígyó erre azt mondta az asszonynak: »Dehogy is haltok meg! 5Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!«
6Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett. 7Erre megnyílt mindkettőjük szeme. Amikor észrevették, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak. 8S amint meghallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén, az ember és a felesége elrejtőztek a kert fái közé az Úr Isten színe elől.

Isten úgy adta az édenkertet a férfinak és a nőnek, hogy meghagyta nekik: annak minden gyümölcséből ehetnek, kivéve a közepén álló fáét. Ők azonban nem hallgattak az Úr szavára, és egy külső hang sugallatára hagyatkoztak, mely a kígyóé, vagyis a gonoszé volt. Ez a hang észrevétlen beférkőzik a mindennapi életünkbe. Szívünkben is megszülethet, mikor például gőgre buzdít, önelégültségünket legyezgeti, vagy azzal hiteget bennünket, hogy minden könnyen elérhető a számunkra, de mindig arra indít, hogy magunkra összpontosítsunk. Az is ilyen kívülről jövő hang, amely a hamis prófétáktól indul, akik a gazdagságot, jólétet, gyógyulást, sikert állítják be életcélként számunkra. Ezek valójában olyan hamis szavak és javaslatok, melyek eltávolítanak bennünket az Úrtól. A kísértő ajánlata egyszerű: ne Isten hangjának higgyünk, hanem másoknak. A kísértő – s ez mindig így van – a gőgöt és az önszeretetet ösztönzi bennünk, s az Isten nélkül elért nagyságot. Az eredendő bűn (és tulajdonképpen minden bűn eredete) mindig az Isten igéjébe vetett bizalom hiányában, a meghallgatás hiányában és mindenekfelett a túlzott önbizalomban, saját gőgünkben keresendő. Pál apostol is megerősíti a Rómaiakhoz írt levélben, hogy „a hit tehát hallásból fakad” (10,17). Az eredendő bűn gyökere Isten igéjének meg nem hallgatásában nyilvánul meg. A Biblia gyakran ítéli el az ember azon döntését, hogy önmagára hallgat csak, hogy a gonoszt követi, hogy bálványok felé fordul, ahelyett hogy az Urat hallgatná, aki szeretettel és bölcsességgel beszél hozzánk. Amikor a kísértőt hallgatja, az ember elveszíti barátságát Istennel és a kölcsönös szolidaritást (összetartást). Ádám és Éva, akik minden tudás megszerzésére törtek, s mindent egyedül akartak elérni, a végén ott találták magukat mezítelenül, félelemmel telve. A büszkeség megfoszt bennünket Isten barátságától, eltávolít bennünket tőle, és szegényebbé tesz minket. Az Úr nélkül mindegyikünk szomorúan fedezheti fel önnön nyomorúságát és törékenységét, s a tehetetlenség állapotába kerül. Ádám és Éva elrejtőztek az Úr elől, aki viszont továbbra is szerette őket, és törődött velük. Aki nem hallgatja meg Isten hangját, és csak önmagában, a saját meggyőződéseiben bízik, az eltávolodik az Úrtól, megosztottságot és fájdalmat teremtve ezzel.

A Szent Kereszt imádsága