1Ne bizakodj igaztalan vagyonban,
és ne mondd: »Jut nekem elég a megélhetésre!«
mert mit sem ér az a megtorlás és kísértés idején.
2Ne kövesd szíved vágyait erőd érzetében,
3és ne mondd: »Be hatalmas vagyok!«
vagy: »Bármit is teszek, ki bír velem?«
mert Isten kemény bosszút áll.
4Ne mondd: »Vétkeztem, és mi bántódás ért engem?«
mert a Magasságbeli hosszantűrő megtorló!
5Ha bocsánatot nyertél is bűnödért, ne légy félelem nélkül,
és ne halmozz vétket vétekre;
6ne mondd: »Nagy az Úr irgalma,
és megbocsátja bűneim sokaságát«,
7mert könnyen hajlik irgalomra és haragra egyaránt,
s a bűnösökre haragja várakozik.
8Ne késlekedj megtérni az Úrhoz,
és ne mondd: »Jut nekem elég a megélhetésre!«
mert mit sem ér az a megtorlás és kísértés idején.
2Ne kövesd szíved vágyait erőd érzetében,
3és ne mondd: »Be hatalmas vagyok!«
vagy: »Bármit is teszek, ki bír velem?«
mert Isten kemény bosszút áll.
4Ne mondd: »Vétkeztem, és mi bántódás ért engem?«
mert a Magasságbeli hosszantűrő megtorló!
5Ha bocsánatot nyertél is bűnödért, ne légy félelem nélkül,
és ne halmozz vétket vétekre;
6ne mondd: »Nagy az Úr irgalma,
és megbocsátja bűneim sokaságát«,
7mert könnyen hajlik irgalomra és haragra egyaránt,
s a bűnösökre haragja várakozik.
8Ne késlekedj megtérni az Úrhoz,
és ne halaszd azt napról napra,
Ebben a szakaszban egész sor tiltást találunk. Mindegyik úgy kezdődik: ne tedd ezt vagy azt. Gyakori módja ez annak, ahogy Isten igéje meg akarja szólítani az olvasót, különösen is a bölcseleti könyvekben. Ilyen jó néhány parancsolat is, amit Mózes öt könyvének törvényeket közlő szakaszaiban találunk. Sirák fia könyvének jelen szakasza egy korábban is elhangzott meghívással kezdődik, amely a gazdagságra vonatkozik: „Sose hagyatkozz a vagyonodra”. A 8. versnél már így jelenik meg ugyanez: „Ne hagyatkozz csalfán szerzett kincseidre”. A Biblia gyakran figyelmeztet minket arra, nehogy a vagyonba, gazdagságba vessük bizalmunkat. Maga Jézus is óva inti ettől tanítványait, s egészen addig megy, hogy a boldogságmondásoknál ezt közli: „Jaj nektek, gazdagok” (Lk 6,24). A gazdagságban való bizakodással egyenesen összefügg a gőg („elég vagyok magam magamnak”), ami arra késztet, hogy biztonságban érezzük s arrogáns módon mindenki fölött állónak higgyük magunkat: „Ne kérdezd hencegve: »Ki parancsol nekem?«” A túlzott magabiztosság rövidlátóvá és felületessé teszi a lelkiismeretünket, amely aztán a bűnt normális, súly és következmények nélküli dologként fogja fel: „Ne mondd: »Vétkeztem, és mi bántódás ért?«” Így még Isten bocsánata is magától értetődőnek, természetesnek értelmeződik, együttérzése pedig egyfajta ingyenes felhatalmazásnak. Van, hogy egészen megszokjuk a bűnt, annyit követünk el mi magunk is, és azt gondolva: ugyan, mégis mi történhet? A bűnnek azonban következményei vannak, és megtérést sürget: „Halogatás nélkül térj hát az Úrhoz, megtérésed napját ne halaszd későbbre”. A megtérést halogatni önbecsapás, de nagyon is elterjedt. Nincs mindig idő a megtérésre. Amikor Isten igéje megszólít bennünket, nem szabad halogatnunk, különben magunknak ártunk vele, és elutasítjuk a lehetőséget, melyet az Úr ajánl fel nekünk arra, hogy átformáljuk az életünket.
Ebben a szakaszban egész sor tiltást találunk. Mindegyik úgy kezdődik: ne tedd ezt vagy azt. Gyakori módja ez annak, ahogy Isten igéje meg akarja szólítani az olvasót, különösen is a bölcseleti könyvekben. Ilyen jó néhány parancsolat is, amit Mózes öt könyvének törvényeket közlő szakaszaiban találunk. Sirák fia könyvének jelen szakasza egy korábban is elhangzott meghívással kezdődik, amely a gazdagságra vonatkozik: „Sose hagyatkozz a vagyonodra”. A 8. versnél már így jelenik meg ugyanez: „Ne hagyatkozz csalfán szerzett kincseidre”. A Biblia gyakran figyelmeztet minket arra, nehogy a vagyonba, gazdagságba vessük bizalmunkat. Maga Jézus is óva inti ettől tanítványait, s egészen addig megy, hogy a boldogságmondásoknál ezt közli: „Jaj nektek, gazdagok” (Lk 6,24). A gazdagságban való bizakodással egyenesen összefügg a gőg („elég vagyok magam magamnak”), ami arra késztet, hogy biztonságban érezzük s arrogáns módon mindenki fölött állónak higgyük magunkat: „Ne kérdezd hencegve: »Ki parancsol nekem?«” A túlzott magabiztosság rövidlátóvá és felületessé teszi a lelkiismeretünket, amely aztán a bűnt normális, súly és következmények nélküli dologként fogja fel: „Ne mondd: »Vétkeztem, és mi bántódás ért?«” Így még Isten bocsánata is magától értetődőnek, természetesnek értelmeződik, együttérzése pedig egyfajta ingyenes felhatalmazásnak. Van, hogy egészen megszokjuk a bűnt, annyit követünk el mi magunk is, és azt gondolva: ugyan, mégis mi történhet? A bűnnek azonban következményei vannak, és megtérést sürget: „Halogatás nélkül térj hát az Úrhoz, megtérésed napját ne halaszd későbbre”. A megtérést halogatni önbecsapás, de nagyon is elterjedt. Nincs mindig idő a megtérésre. Amikor Isten igéje megszólít bennünket, nem szabad halogatnunk, különben magunknak ártunk vele, és elutasítjuk a lehetőséget, melyet az Úr ajánl fel nekünk arra, hogy átformáljuk az életünket.
