Február 21., csütörtök

Damiani Szent Péter (†1072) emléknapja – szerzetesi hivatásához hűen szerette az Egyház egészét, és életét az Egyház reformjára áldozta; emlékezzünk a világon minden táján élő szerzetesekre

Ter 9,1–13 – Noé megáldása és a vele kötött szövetség

Imádság az Egyházért

1Ezután Isten megáldotta Noét és fiait, és azt mondta nekik: »Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet! 2Féljen és rettegjen titeket a föld minden állata, az ég minden madara, és minden, ami mozog a földön; a tenger minden halát is kezetekbe adtam! 3Minden, ami mozog és él, eledelül szolgáljon nektek: mint a zöld növényzetet, íme, ezeket is mind odaadtam nektek, 4csak a húst a vérével ne egyétek. 5A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől. 6Aki embervért ont,
ember ontsa ki annak vérét,
mert az ember
Isten képére alkottatott. 7Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok: járjatok-keljetek a földön, és uralkodjatok rajta!« 8Majd ezt mondta Isten Noénak, s vele fiainak: 9»Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, 10és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. 11Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet.« 12Azután Isten azt mondta: »Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: 13szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között.

A Teremtés könyvének ez a fejezete zárja le az özönvíz történetét. Isten három cselekedetet visz végbe, és jelet hagy a teremtett világban való jelenlétéről: áldást ad, elutasítja az erőszakot, megszenteli a szövetséget, és jelként az égi szivárványt hagyja hátra. Isten áldása az Úr abbéli akaratát jelzi, hogy a közösség egységében akar élni az emberekkel. Életet és bőséget jelent ez az áldás. Ha az ember elfogadja, élni fog, ha nem, átok sújtja őt, amely nem más, mint az Úr által felajánlott élet elutasítása. Ezért kell az életet megőrizni és védelmezni mindenáron az erőszaktól, amely el akarja törölni. Sose feledjük, hogy az özönvíz oka a gonoszsággal megtelt föld volt, ahogy a hatodik fejezetben olvassuk: „Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal” (6,13). Kezdetektől ez történt, mikor Káin megölte Ábelt, ezzel veszélyeztetve az egész emberi történelmet és az együttélés lehetőségét. Hogy megértsük, miért utasítja el Isten mélyen az erőszakot, az ember teremtéséhez kell visszamennünk: „Isten megteremtette az embert, saját képmására”. Ebből származik a szövetség, amelyet az Úr hoz létre Noéval. Isten egy szeretetpaktummal kötelezi el magát minden élőlény irányában. Mind az ő védelme alá kerülnek, az ő szeretetének szárnyai alá, amely mindenki életéért van. Az Első Testamentumban (az Ószövetség történeteiben – a ford.) az Úr más alkalmakkor is megújítja szövetségét, mert az emberek s az ő választott népe gyakran semmissé teszik. Ezzel fejezi ki Isten az ő hűségét és abbéli szándékát, hogy barátságába fogadjon bennünket. Végül pedig ennek a szövetségnek a jele nem más, mint amit ma szivárványnak nevezünk. A héber megfogalmazásban ez „felhők feletti íj”. A szöveg tehát az „íj” szót használja, ami a háború jelképe. Isten az erőszak történetét a béke történetévé alakítja át. A szivárvány pedig ebbéli szándékának s a föld életéről szőtt álmának jele.

Imádság az Egyházért