Szent
Cirill (†869) és Metód (†885) emléknapja – szláv egyházatyák és Európa
védőszentjei
Ter
2,18–25 – Nem jó az embernek egyedül lennie
18Azt mondta továbbá az Úr Isten: »Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!« 19Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. – 20Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője. 21Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. 22Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. 23Az ember ekkor azt mondta:
»Ez végre csont az én csontomból,
és hús az én húsomból!
Legyen a neve feleség,
mert a férfiből vétetett!«
24Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek. 25Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.
»Ez végre csont az én csontomból,
és hús az én húsomból!
Legyen a neve feleség,
mert a férfiből vétetett!«
24Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek. 25Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.
Isten „hozzá illő segítőtársat”
teremt az embernek. Mert tényleg „nem jó az embernek egyedül lennie”. Istennek
ez a megállapítása, melyet az emberi élet legelején tesz, a bölcsesség és az
élet nagy titkát hordozza magában, amely nem csak a férfira és a nőre s az ő
egységükre vonatkozik, hanem a teljes emberiségre. Senki sem a magányra
teremtetett, senki sem azért van, hogy egyedül létezzen és éljen. A magányosság
mindig keserű, senkinek nem tesz jót. Úgy is fogalmazhatunk: Isten sem szereti
a magányt. Hiszen ő maga is három személy. Ez a titok a keresztény hit
középpontjában áll: Isten – Atya, Fiú és Szentlélek, s mindazonáltal egyetlen
Isten. A három isteni személy közössége és egysége Isten legbelső életének
misztériuma – ahogyan mi dadogva meg tudjuk fogalmazni – és az emberek iránti
szeretettel telt életének értelme. Amint megjelenik a segítségre szoruló ember,
máris megnyílik rá: az Atya elküldi a Fiút, majd a Szentlélek ajándékát is az
embereknek. Ez az egység mindennek az eredetét és végcélját is jelenti. Épp
ezért nem jó az embernek egyedül lennie. Az ember, ahogy a bibliai szerző
megjegyzi, megtekinti az összes állatot, s nevet ad nekik, de nem talál köztük
egyet sem, amelyik a szeretet hiányát ki tudná tölteni benne, olyat, amelyik
„hasonló lett volna hozzá”. A nő teremtésének elbeszélése azt fejezi ki, hogy a
férfi és nő alapvető viszonyát az egységgel és egymás kiegészítésével lehet
jellemezni, mely kezdettől való, s melyet a férfi szavai is jól
kihangsúlyoznak: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból”. E szavak azt
jelzik, hogy egyetlen valóság részei ők ketten, nevezzük bár azt családnak vagy
népnek. Hasonló szavakat mondanak ki például az Északi Királyság lakói, amikor
Dávidhoz mennek Hebronba, és felkérik királyuknak: „Nézd, csontod és húsod
vagyunk” (2Sám 5,1). Kölcsönös egymáshoz tartozást fejeznek ki, közösséget,
szövetséget, amely kötelezettségvállalást is jelent. E rész írja le a család
eredetét is, amely az elsődleges válasz a magányosságra és az énközpontúságra.
Ez a társadalom első sejtje, amelytől minden más függ: „Ezért a férfi elhagyja
apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz”. A Biblia
elbeszélő nyelvezetén túllépve ennek a szövegnek az üzenete, hogy a család a
férfi és a nő mély és eredendő egysége, amit az ember nem tehet semmissé.
Imádság
az Egyházért
