Ter
1,20–2,4 – Isten megteremtette az embert, saját képmására
20Azt mondta ezután Isten: »Hozzanak elő a vizek csúszó-mászó élőlényeket, és szárnyaljon szárnyas a föld felett, az ég boltozata alatt!« 21Megteremtette tehát Isten a nagy tengeri szörnyetegeket, és mindazt az élő és nyüzsgő lényt, amelyet a vizek előhoztak, faja szerint, és minden szárnyast, faja szerint. És látta Isten, hogy jó.22És megáldotta őket Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a tenger vizeit, és sokasodjék a szárnyas a földön!« 23És lett este és reggel: az ötödik nap.
24Azt mondta ezután Isten: »Hozzon elő a föld élőlényt, faja szerint: lábasjószágot, csúszómászót és szárazföldi vadat, faja szerint.« Úgy is lett. 25Megalkotta tehát Isten a szárazföld vadjait, fajuk szerint, a lábasjószágokat, fajuk szerint, és a föld minden csúszómászóját, faja szerint. És látta Isten, hogy jó.
26Majd azt mondta Isten: »Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszómászón, amely mozog a földön!«
27Megteremtette tehát Isten
az embert a maga képére;
Isten képére teremtette őt,
férfinak és nőnek teremtette őket.
28Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!« 29Majd azt mondta Isten: »Íme, nektek adtam minden füvet, amely magot hoz a földön, s minden fát, amelynek a gyümölcsében benne van a magva, hogy legyen ennivalótok, 30a zöld növényzetet pedig a föld minden állatának, az ég minden madarának és mindannak, ami mozog a földön, s amiben élő pára van, hogy eledelük legyen!« Úgy is lett. 31És látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt. És lett este és reggel: a hatodik nap.
24Azt mondta ezután Isten: »Hozzon elő a föld élőlényt, faja szerint: lábasjószágot, csúszómászót és szárazföldi vadat, faja szerint.« Úgy is lett. 25Megalkotta tehát Isten a szárazföld vadjait, fajuk szerint, a lábasjószágokat, fajuk szerint, és a föld minden csúszómászóját, faja szerint. És látta Isten, hogy jó.
26Majd azt mondta Isten: »Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszómászón, amely mozog a földön!«
27Megteremtette tehát Isten
az embert a maga képére;
Isten képére teremtette őt,
férfinak és nőnek teremtette őket.
28Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!« 29Majd azt mondta Isten: »Íme, nektek adtam minden füvet, amely magot hoz a földön, s minden fát, amelynek a gyümölcsében benne van a magva, hogy legyen ennivalótok, 30a zöld növényzetet pedig a föld minden állatának, az ég minden madarának és mindannak, ami mozog a földön, s amiben élő pára van, hogy eledelük legyen!« Úgy is lett. 31És látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt. És lett este és reggel: a hatodik nap.
1Elkészült tehát az ég és a föld, s azok minden ékessége. 2A hetedik napra befejezte Isten a munkáját, amelyet végzett, és a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett. 3Megáldotta Isten és megszentelte a hetedik napot, mert azon nyugodott el minden munkájától, amelyet végezve teremtett Isten.
4Ez volt az ég és föld története a teremtésükben. Azon a napon, amelyen az Úr Isten megalkotta az eget és a földet.
A teremtés első elbeszélésének
második részénél tartunk, mely a férfi és a nő teremtésével végződik, s a
szombat elrendelésével. Az egész teremtéstörténet e felé az utolsó rész felé
mutat. Az ember megteremtésével Isten nagy és ünnepélyes döntést hoz, ahogy azt
a többes szám használata is mutatja: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz
hasonlóvá… Isten megteremtette az embert…, férfinak és nőnek teremtette őket.”
Vegyük észre rögtön Isten választását: az emberi lény (az „ember” szó héberül
nem a férfit jelenti, hanem az emberi lényt, aki a porból vétetett) magán
hordja Isten képét, vagyis nagy méltósággal bír. Hogy férfinak és nőnek lett
teremtve, az egyszerre jele a különbözőségnek és az egyenlőségnek. Úgy is
fogalmazhatnánk: csak együtt hasonlítunk Istenre. Nincs olyan, hogy csak férfi
vagy csak nő: csak a személy létezik, akinek szüksége van a másikra, s
mindketten Istenhez hasonlatosak. Az isteni áldás különleges kapcsolatba
helyezi az emberi személyt az Úrral, aki rábízza a teremtés feletti uralmat,
amely sosem abszolút uralom, mivel minden Istentől függ, s nem az embertől. Az
ember teremtése ezzel a megállapítással zárul: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz,
amit alkotott”. Istentől csak jó származik, rossz nem – az a gonosz műve lesz.
S Isten olyannyira örömét leli az ember létezésében, hogy azt mondja rá:
„nagyon jó”, nem egyszerűen csak „jó”, ahogy a többi teremtmény. A teremtés
kiteljesedését azonban nem a férfi és a nő jelentik, hanem a szombat: „Isten
megáldotta és megszentelte a hetedik napot…” Isten három cselekedetet visz
végbe a hetedik napon: először is befejezi a teremtést, majd megáldja és
megszenteli a hetedik napot. Mit jelent ez? A szombat nélkül, amelyen az ember
elismeri és dicséri Isten alkotását, a teremtés nem teljes, hiányzik belőle
valami létfontosságú. Fontos, hogy megértsük a szombat jelentőségét a zsidók és
a vasárnapét a keresztények számára: ha a férfi és a nő nem ismerik el Isten
alkotását, s nem vesznek arról tudomást, a teremtésből egy alapvető dolog fog
hiányozni, amely nélkül nem lehet teljes. A férfi és a nő nem arra lett
teremtve, hogy önmagába zárkózzék, hanem hogy megnyíljanak Isten előtt, az ő
ideje és az ő szeretetterve előtt. Ezért Isten nemcsak megáldja a hetedik
napot, ahogy azt a férfival és nővel tette, hanem meg is szenteli, vagyis Isten
napjává teszi az ember idejében.
Imádság
az Úr anyjával, Máriával
