Február 7., csütörtök

Emlékezzünk a Sant’Egidio közösség kezdeteire – 1968. február 7-én egy római gimnázium néhány diákja összegyűlt, hogy onnantól fogva együtt hallgassa az evangéliumot és szeresse a szegényeket; mondjunk köszönetet az Úrnak a közösség ajándékáért

Mt 11,25–30 – A kicsinyeknek kinyilatkoztatott evangélium

Imádság az Egyházért

25Abban az időben így szólt Jézus: »Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. 26Igen, Atyám, így tetszett ez neked! 27Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.

A könnyű teher

28Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. 29Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. (Jer 6,16) 30Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.«

Emlékezzünk a Sant’Egidio közösség születésének évfordulójára. Immár 51 év telt el a kezdetek óta. Az első szavaink ezen a napon a hála szavai: köszönet az Úrnak ezért a drága kincsért, amelyet az Egyháznak és a világnak adott. Az evangéliumi szakasz szerint Jézus maga dicsőíti az Atyát, amiért az evangéliumot csak „a kicsinyeknek nyilatkoztatta ki”. A közösség pedig kicsinyekből állt, nemcsak azért, mert egy fiatal gimnazista, Andrea Riccardi kezdeményezésére jött létre és vele egykorúakból alakult, hanem azért is, mert az eredeti álom fontos része, hogy a közösség tagjai az evangélium gyermekeinek tartják magukat, vagyis azon kicsinyek közé tartozónak, akiknek Isten kinyilatkoztatta misztériumát. A közösség szívének mélyén szilárdan gyökerezik egy egyszerű, alapvető felismerés: hozzátett magyarázat nélkül megélni az evangéliumot. A közösség az evangéliumból, Isten szavának folyamatos hallgatásából születik meg és születik szüntelenül újjá. A Sant’Egidio története az imádság, a meghallgatás, az Istennel, a testvérekkel és a szegényekkel való barátság története. Ebből a barátságból fakad a közösség minden cselekedete. Jézus hálaadása ma mindannyiunk köszönetnyilvánítása: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad”. Az evangélium a kicsinyeken keresztül terjedt el. A Sant’Egidio közösség esetében Rómából terjedt az egész világ felé, Róma külvárosaiból más nagyvárosok perifériáira, mindig szorosan összekapcsolva az imádságot és a szegények iránti szeretetet. A közösség, bárhol is legyen a világon, a szeretet globalizációját igyekszik megélni, azét a szeretetét, amely legyőzi a határokat és a megosztottságot, megteremti a szegények és az alázatosak nagy népét, akik arra kötnek szövetséget, hogy kölcsönösen segítsék egymást az Úr követésében. Köszönetet mondunk ma az Úrnak azért a nagy segítségért, amelyet ezekben az években adott, hogy magunkénak tudjuk érezni a mai emberekben, főként a szegényekben élő örömöt és reményt, s ugyanúgy a szorongást és a rájuk nehezedő terheket is. Megtapasztaltuk, mennyire igazak az Úr Jézus szavai: „Az én igám édes, és az én terhem könnyű”. Ami tehernek és erőfeszítésnek tűnhetett, örömmé és gyengédséggé vált. Korunkban rengeteg kihívással és feladattal szembesülünk, de Isten segítségének örömteli bizonyossága tart meg bennünket, hogy bizalommal és szeretettel járjunk az evangélium útján.

                          

Imádság az Egyházért