1 Sám
26,2.7–9.12–13.22–23; Zsolt 102; 1Kor 15,45–49; Lk 6,27–38
A boldogságmondások
utáni részt olvastuk az evangéliumból. Jézus parancsoló hangnemben ezt mondja:
„Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik
átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.” Ezek
a szavak még ma is idegenül csengenek az átlagember fülében. Hogyan is
lehetséges szeretni az ellenséget, és jót tenni azokkal, akik gyűlölnek
bennünket? Ha van valami, ami biztosra vehető a világban, az épp a barátok és
ellenségek közti megosztottság: előbbieknek kedvezünk (azért is, mert tőlük
ennek viszonzását várjuk), utóbbiakat legjobb esetben is ignoráljuk. Mindez
ugyanúgy igaz az egyes emberek, mint a különböző csoportok vagy népek esetében
is. Jézus azonban nem áll meg ezen a ponton, hanem hozzáteszi: „Ha arcul üt
valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add
oda a ruhádat is.” Ekkor már nehéz megállni, hogy hozzá ne fűzzük: „ez is
egyike az Evangélium megvalósíthatatlan elvárásainak!” Teljességgel
lehetetlennek tűnik ugyanis, hogy gyakorlatra váltsuk. Mindannyian
tapasztaljuk, mennyire nehéz megbocsátani annak, aki megsértett bennünket. S
még ennél is nehezebb megbocsátani annak, aki ellenségünkként határozza meg
magát! Ez az evangéliumi szakasz nemcsak azt kéri, hogy bocsássuk meg a
sértéseket, hanem egészen odáig megy, hogy azt követeli tőlünk, szeressük az
ellenségeinket – s ettől túlságosan is életidegennek tűnik. Kétségtelen, hogy
más, mint amit a világban megszoktunk, de nem életidegen. Mi több, ezek a
szavak talán soha nem voltak annyira aktuálisak, mint korunkban. Ritka az olyan
társadalom, amelynek akkora szüksége lenne rájuk, mint a mienknek. Ez ugyanis a
versengés vastörvényére alapult és alapul ma is: csak az ér valamit, aki képes
versengeni. A versengéssel azonban elkerülhetetlenül velejár a szembenállás a
másikkal, akit versenytársként, sőt ellenségként fogunk fel. Az evangélium ezt
az ellenség-logikát a gyökerénél szeretné elvágni. Borzalmas logika ez, amely
minden erőszak és háború hátterében meghúzódik. Jézus szavai ezért egyáltalán
nem mondhatók embertől idegennek. Sokkal inkább emberidegen az az életmód,
amelyet mi folytatunk, hiszen a szembenállás logikáján alapszik. Szemünk
láttára jelennek meg annak a viselkedésmódnak a keserű gyümölcsei, melynek
jegyében nem fordítjuk oda a másik arcunkat és nem szeretjük az ellenségeinket.
Jézusnál hiányzik egy alapvető kategória, amely mindegyikünknél megvan: az az
elgondolás, hogy mindenáron le kell győznünk az összes többi embert. Ő senkit
nem akar legyőzni, nem tart számon egyetlen ellenséget sem, és soha nem fogadta
el a versengés kultúráját. Mi megszállottjai vagyunk a győzelemnek. Mennyi élet
lett már kioltva a versengés oltárán! Jézus számára nem létezik ellenség, s
ezért a győzelem elgondolása sem. Kit kellene legyőznie? Jézus nem utál és nem
vet meg senkit. Az irgalmasság az egyetlen hatalmas törvény a számára:
„Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas”. Az ebből következő
törvény pedig mély bölcsességet hordoz: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy
akarjátok, hogy veletek is bánjanak”. Ez a Jézus által felkínált világ titka:
egy kevésbé erőszakos és frusztráló világot ajánl nekünk, mint amihez
hozzászoktunk, amiben élünk.
Imádság az Úr
napján
