Február 23., szombat

Szent Polikárp püspök emléknapja, aki János apostol tanítványa volt, vértanúhalált halt (155)

Zsid 11,1–7 – A hívők példás hite

Előesti imádság

1A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk.

Az ősatyák hite: 11,1-12,3

2A régiek erről tettek tanúságot.
3A hit által ismerjük meg, hogy a világot Isten igéje alkotta, s a nem látható dolgokból lett mindaz, ami látható.
4Mivel hitt, azért mutatott be Ábel nemesebb áldozatot Istennek, mint Káin, így bizonyságot nyert arról, hogy igaz, mert Isten tanúságot tett az ő ajándékai mellett; s hite által még holta után is beszél.
(Ter 4,4) 5Mivel hitt, azért ragadtatott el Hénok, hogy halált ne lásson; nem találták, mert Isten elragadta őt. Elragadtatása előtt ugyanis bizonyságot nyert, hogy Istennek tetsző volt. 6Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket.
(Ter 5,24G) 7Mivel hitt, azért épített Noé isteni félelemmel bárkát családja megmentésére, miután kinyilatkoztatást kapott a még nem látható dolgokról,; s hite által elítélte a világot, és az igazságosság örököse lett, amely hitből fakad.
(Ter 6,13-22)

A levél a hit hosszú történetén kalauzolja végig az olvasót, a legkorábbi időktől kezdődően, hogy ő is e történet résztvevőjének érezze magát. A hosszú felsorolás segít, hogy az olvasó befogadhassa ennek a történetnek a gazdagságát, és soha ne akarjon elszakadni tőle. A hit – a szerző meghatározása szerint – nem elvont gyakorlat, hanem „a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka.” A hit annak bizonyossága, hogy már mostantól egy jobb haza birtokosai vagyunk, és oda igyekszünk. Sőt, a hit által oly mértékben birtokoljuk azt, amiben remélünk, hogy az már önmagában is bizonyítékul szolgál arra, amit nem láthatunk. Egyébként pedig „a hitből ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett” (11,2) – jegyzi meg a szerző. A látható dolgokat, a teremtett világot és ennek a világnak a történéseit Isten Igéje alkotta, amely ugyan láthatatlan, mégis teremtő erővel bír. A hívek történetét a hit indította el, kezdve Ábelével, aki értékesebb áldozatot ajánlott fel Istennek, mint Káin. Ezek után Hénoch következik, majd Noé, s eljutunk Ábrahámig, akinek történeténél a levél hosszabban elidőzik. Ábrahám nem más, mint a hittel teli ember, sőt, minden hívő atyja, aki készségesen engedelmeskedett Isten hívó szavának, elhagyta szülőföldjét, hogy elmenjen arra a földre, amelyet Isten neki ígért. Nem vakon döntött róla, hanem Isten Igéjére alapozva. Lehet-e ennél jobb alap, amely biztos jövőt kínál azoknak, akik ráhagyatkoznak? Amikor Ábrahám odaért, nem telepedett le, mert „várta a szilárd alapokon nyugvó várost” (11,10). Ábrahám hitéből „annyian származnak, mint az égen a csillag, vagy mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye”, tehát mindazok a hívők, akik Istenre bízzák magukat, és várnak arra a hazára, amelyet megígért nekik, s amelyet már most megízlelhetnek. Ők ugyanis valamennyien „hitben hunytak el, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön” (11,14). Számukra az Úr szilárd alapokon nyugvó várost készített. Mindannyian „vándorok és jövevények” vagyunk, mert mind „az égből alászállt várost”, a mennyei Jeruzsálemet várjuk (Jel 21). A keresztények ezért, ahogy a Diognétoszhoz írott levélben olvassuk: „Saját hazájukban laknak, de mégis jövevényekként; mindenben részt vesznek polgárokként, de mindent elviselnek, mint idegenek; bárhol, idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra”.

Előesti imádság