Február 16., szombat

Onezimusznak, Filemon rabszolgájának emléknapja, aki Pál apostol testvére volt a hitben

Ter 3,9–24 – De az Úristen hívta az embert, és így szólt hozzá: Hol vagy?

Előesti imádság

9Az Úr Isten azonban szólította az embert: »Hol vagy?« 10Az így válaszolt: »Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.« 11Erre megkérdezte tőle: »Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?« 12Az ember azt felelte: »Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.« 13Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: »Miért tetted ezt?« Ő így felelt: »A kígyó rászedett és ettem.«
14Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: »Mivel ezt tetted, légy átkozott
minden állat és földi vad között;
a hasadon járj,
és port egyél életed valamennyi napján!
15Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé,
ivadékod és az ő ivadéka közé:
Ő széttiporja fejedet,
te pedig a sarkát mardosod.«
16Az asszonynak pedig azt mondta:
»Megsokasítom gyötrelmeidet
és terhességed kínjait!
Fájdalommal szüld a gyermekeket!
Vágyakozni fogsz a férfi után,
és ő uralkodni fog rajtad!«
17Ádámnak pedig azt mondta:
»Mivel hallgattál feleséged szavára,
és ettél a fáról,
amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél,
átkozott legyen a föld miattad!
Fáradozva élj belőle
életed minden napján!
18Teremjen az neked tövist és bogáncsot,
és edd csak a föld növényeit!
19Arcod verejtékével edd kenyeredet,
míg vissza nem térsz a földbe,
amelyből vétettél,
– mert por vagy, és visszatérsz a porba!«
20És elnevezte az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek.
21Az Úr Isten ezután bőr köntösöket készített az embernek és a feleségének. Felöltöztette őket, 22és azt mondta az Úr Isten: »Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk: tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen, és örökké éljen!«
23Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. 24Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

Isten, aki soha nem hagyja el az embereket, még ha vétkeznek is, s ezzel eltávolodnak tőle, keresni kezdi Ádámot és hívja: „Hol vagy?” Mi is gyakran zárkózunk magunkba, hogy elrejtőzzünk az Úr elől. Ő azonban nem hagy fel keresésünkkel: „Hol vagy?” Ádám tudatában van annak, hogy bűnt követett el, fél, és szégyelli magát emiatt. S mégis Isten az, aki kezdeményez, és ezzel újraindulhat a párbeszéd közte és az első emberpár között. Természetesen egyikünk se szívesen ismeri el saját bűnét: arra viszont mindig készen állunk, hogy felmentsük magunkat és másoknak tulajdonítsuk a felelősséget cselekedeteink és az elkövetett rossz miatt: Ádám is Évát vádolja. A kígyó, miután Istentől elválasztotta őket, most kettejük közt is megosztottságot teremt. Így lép be az emberi létbe a megosztottság, a harc, a konfliktus. Isten nélkül egymás ellenségeivé válunk. Nemcsak kölcsönös vádakkal illetjük, hanem meg is öljük egymást. Ezt Káin és Ábel történetében látjuk majd. Isten mindazonáltal nem hagyja el Ádámot és Évát, még azután sem, hogy vétkeztek. S miközben elhagyják a földi paradicsomot, egy igazán anyai gesztussal felöltözteti őket, hogy ne szenvedjenek a történelem hidegétől, mindattól a nehézségtől, mely rájuk vár majd útjuk során. Ez az öltözék a mindannyiunk iránti szeretetének jele. Haragja a kígyóra sújt le, amelyet megátkoz; eztán a földön csússzon, hogy aztán a nő és ivadékai széttapossák majd a fejét: a gonosz legyőzetik. Ez Isten ígérete az emberiségnek. A bibliai szöveg óva int bennünket a gőgtől, amely arra visz, hogy magunkból csináljunk „istent”. Ez az eredendő bűn tragédiája: Isten helyébe tenni magunkat. Hányszor fordul elő, hogy kizárjuk magunkat Isten barátságából, hogy a magunk feje után menjünk, hogy a világ bálványait hallgassuk, azok illúzióit és a hamis prófétákat! Isten, aki továbbra is szeret bennünket, saját Fiát küldi majd el a világba, hogy szövetségébe, barátságába visszahozza az embereket. Jézus – ahogy Pál írja – az új Ádám: „Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek üdvösséget szerző tette minden emberre kiárasztotta az életet adó megigazulást. Ahogy egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért sokan meg is igazultak” (Róm 5,18–19).

Előesti imádság