Március 14., csütörtök

Eszt 4,17 – Mardokeus és Eszter imája

Imádság az Egyházért

17Mardókeus pedig megszaggatta ruháit, szőrzsákba öltözött, és a nép véneivel együtt reggeltől estig arccal a földre borulva 17így könyörgött:
»Ábrahám Istene, Izsák Istene
és Jákob Istene, légy áldott! 17Uram, Uram, mindenható Király,
hatalmad alá tartozik minden,
és nincs, aki akaratodnak ellenállhatna,
ha azt határoztad el, hogy megmented Izraelt. 17Te alkottad az eget és a földet
s az összes csodálatos dolgot,
amit az ég pereme magában foglal. 17Te vagy mindennek az Ura,
és nincs, aki ellenállhatna fölségednek. 17Te tudod, Uram,
hogy Izrael szabadulásáért
kész örömmel megcsókoltam volna
még a lába nyomát is Ámánnak. 17Azért nem tettem meg,
nehogy embert illessek
Istenemnek kijáró tisztelettel.
Nem borulok le, Uram, más előtt,
csak teelőtted, Uram, Istenem. 17Nem büszkeségből, megvetésből,
vagy valamiféle dicsőségvágyból cselekedtem, Uram.
Jelenj meg Uram; mutatkozz meg, Uram! 17Most tehát, Uram, Királyom,
Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene,
könyörülj meg népeden,
ellenségeink ugyanis el akarnak veszíteni minket,
örökségedet pedig kiirtani. 17Ne vesd meg tulajdonodat,
amelyet kiszabadítottál magadnak
Egyiptom földjéről. 17Hallgasd meg könyörgésemet,
légy irgalommal osztályrészedhez,
változtasd örömre gyászunkat,
hogy életben maradva dicsérjük nevedet, Urunk,
és ne zárd le azok ajkát,
akik magasztalnak téged.« 17Egész Izrael is könyörgött minden erejéből, mert biztos halál fenyegette őket.

Eszter imája

17Eszter királyné is az Úrnál keresett menedéket, mivel rettegett a veszélytől, amely fenyegette. 17Levetette ezért díszes öltözékét, s a gyász ruháját öltötte magára, a kevélység kenetei helyett hamuval borította be a fejét, és testét böjttel sanyargatta meg. 17Szolgálólányaival a földre borult reggeltől estig és így imádkozott:17»Ábrahám Istene, Izsák Istene, és Jákob Istene, áldott légy!
Segíts meg elhagyatottságomban,
hiszen más segítőm rajtad kívül nincsen, 17veszedelmem ugyanis nyilvánvaló. 17Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy megmentetted Noét a vízözönből. 17Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy te Ábrahám háromszáztizennyolc emberének
kilenc királyt adtál át. 17Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy Jónást a hal gyomrából megmentetted. 17Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy te Ananját, Azarját és Misaélt
kimentetted a tüzes kemencéből. 17Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy te Dánielt az oroszlánok verméből kihoztad. 17Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy te a halálra ítélt Hiszkijának,
a zsidók királyának,
miután életéért könyörgött,
könyörületedben tizenöt évvel toldottad meg életét. 17Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy te Annát, aki lelke keserűségében könyörgött,
fiú utóddal ajándékoztad meg. 17Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy te mindazokat, akik kedvesek előtted,
megszabadítod mindörökre. 17Most pedig segíts meg engem,
aki egyedül vagyok
és senkim sincs rajtad kívül,
Uram, Istenem. 17Te ismered,
hogy utálatos volt szolgálódnak
a körülmetéletlenek ágyasháza. 17Istenem, te tudod,
hogy nem ettem az átok asztaláról
és áldozati borukat nem ittam. 17Te tudod, hogy nem találtam örömet másban
attól a naptól kezdve, hogy idehoztak,
egyedül tebenned, Uram. 17Te tudod, Uram,
hogy a díszt, amelyet fejemen hordok,
utálom, mint a havi tisztuláskor
beszennyezett ruhát,
és nem viselem nyugalmam napjaiban. 17És most jöjj segítségemre árvaságomban,
adj ajkamra ékes szavakat
az oroszlán színe előtt,
tégy kedvessé előtte
és úgy hajlítsd a szívét,
hogy meggyűlölje ellenségünket
és elpusztuljon azokkal egyetemben,
akik egyetértenek vele. 17Minket meg szabadíts meg
ellenségeink kezéből,
fordítsd gyászunkat örömmé,
szomorúságunkat vidámsággá. 17Kelj föl, Istenünk, örökrészed fölé,
tedd példává. 17Jelenj meg Uram, mutatkozz meg Uram!«

A görög szöveg, amely későbbi, mint a héber, a nép böjtje után még leírja Mardokeus és Eszter könyörgő imáját. Mardokeus imádsága tárgyilagos, szinte személytelen hitvallás lenne, ha nem folytatná azzal a megjegyzéssel, amivel mintha igazolni akarná magát: „Izrael szabadulásáért szívesen megcsókoltam volna még a lába nyomát is. Azért tettem, hogy ne helyezzem ember dicsőségét Isten dicsősége fölé.” Eszter imádsága gazdagabb, személyesebb. A zsidó népnek azt a hozzáállását tükrözi, amely a legjobb pillanataiban jellemezte, amikor az ellenséggel szemben állva nem csak azt mondja, hogy „szabadíts ki minket”, hanem beismeri, hogy „vétkeztünk ellened”. Az ellenség jelenléte intés, felhívás a teljes hitre, amelyet Izrael népe elhanyagolt, amikor engedte, hogy a jólét magával ragadja. Amikor imádkozik, Eszter váltogatja az egyes és a többes számot: kiemelkedik a népből, amikor a kifejezetten rá szabott feladatról beszél, hogy álljon a király elé – olyan feladat ez számára, ami a magány, a gyengeség, a szorongás érzéseivel tölti el. Ugyanakkor azonosul a néppel mint annak szóvivője, amikor azért könyörög, hogy az Úr szabadítsa meg a népet az ellenségtől, hogy megmutassa dicsőségét és megvédje örökségét. Különleges módon áll az Úr elé, akarata ellenére lett királynőként, aki nem veszi ki részét a szerepe által nyújtott előnyökből, hanem mintha ez a szerep tenné őt az alkalmas eszközzé és képessé arra, hogy csakis az Úrra számítson.

Imádság az Egyházért