Óz 6,1–6
– Nem az áldozat kell nekem, hanem a szeretet
1Nyomorúságukban csakhamar hozzám sietnek:
‘Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz, 2Mert ő sebzett meg, de ő gyógyít is meg minket,
megvert, de gondjába is vesz minket. 3Két nap múlva ismét életre kelt minket;
harmadnapon feltámaszt, és élünk majd színe előtt.
Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat!
Biztosan eljön az Úr, mint a hajnal,
eljön hozzánk, mint az őszi eső,
és mint a tavaszi eső a földre.’ 4Mit tegyek veled, Efraim?
Mit tegyek veled, Júda?
Jámborságtok olyan, mint a reggeli felhő,
és mint a reggel tovatűnő harmat. 5Ezért vertem őket a próféták által,
megöltem őket szám igéjével.
Ítéletem elérkezik, mint a világosság. 6Mert én irgalmasságot akarok és nem áldozatot,
és Isten ismeretét inkább, mint égő áldozatokat.
‘Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz, 2Mert ő sebzett meg, de ő gyógyít is meg minket,
megvert, de gondjába is vesz minket. 3Két nap múlva ismét életre kelt minket;
harmadnapon feltámaszt, és élünk majd színe előtt.
Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat!
Biztosan eljön az Úr, mint a hajnal,
eljön hozzánk, mint az őszi eső,
és mint a tavaszi eső a földre.’ 4Mit tegyek veled, Efraim?
Mit tegyek veled, Júda?
Jámborságtok olyan, mint a reggeli felhő,
és mint a reggel tovatűnő harmat. 5Ezért vertem őket a próféták által,
megöltem őket szám igéjével.
Ítéletem elérkezik, mint a világosság. 6Mert én irgalmasságot akarok és nem áldozatot,
és Isten ismeretét inkább, mint égő áldozatokat.
Tegnap azt a részt olvastuk, amikor a próféta
arra buzdította Izraelt, hogy térjen vissza az Úrhoz. A mai napon azt látjuk,
Izrael elhatározta, hogy a visszatérés útjára lép: „Gyertek, térjünk vissza az
Úrhoz, ő tépett meg, ő is gyógyít meg minket; ő vert meg, ő köti be sebeinket”.
A megtérés és az Úrhoz történő visszatérés útja nem belőlünk fakad, nem a
személyes tökéletességre való törekvés eredménye. Már abban a döntésben is,
hogy visszatérünk hozzá, ott van a bizonyosság, hogy az Úr az, aki megment,
meggyógyít, megtart minket. Ítélete megbocsátás, és nem kárhoztatás. Ez a
bizonyosság társul szegődik ahhoz, aki megbánja bűneit. A próféta megmutatja,
milyen utat kell járnunk. A megbocsátás és a gyógyulás nem automatikusan
bekövetkező esemény; fejlődni kell hozzá, tudatosan járni az úton,
önvizsgálatot végezve, döntéseket hozva, elhagyva szokásainkat. Azt is
mondhatnánk, hogy ez a nagyböjt ideje. A szöveg kétnapi várakozásról szól, s
arról, hogy a harmadik napon fölkerekedünk, és új útra lépünk. Az Egyház lelki
hagyományában számos hasonló útmutatást találunk. A megtérés nem egy pillanat
műve, hanem olyan út, amelyen napjaink hosszú során át haladunk. Természetesen
jó, ha átérezzük, mennyire sürgető megváltoznunk, és az Úr útjára lépnünk. A
próféta így fogalmaz: „Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat: biztosan
eljön, mint a hajnal, megjön, mint a zápor, mint a tavaszi eső, amely öntözi a
földet” (Óz 6,3). Ez azt jelenti, hogy nem habozhatunk, nem vesztegethetjük az
időnket, és nem halogathatjuk a döntést. Ez a megfelelő idő. Ahogyan a hajnal
sem késlekedik, és a tavasz sem vár. Sürgetően szükség van a szívünk
változására, mivel az evangéliumot hirdetni kell, mert a szegények várnak ránk,
mert a világnak szüksége van a remény szavaira. Ilyenkor nem az számít, hogy
nem vagyunk tökéletesek, hanem az, hogy küldetésünk van, érezzük a változás
sürgető voltát a magunk és a világ számára. Ebben az értelemben a személyes
megtérésnek van egy elkerülhetetlen közösségi, társadalmi dimenziója. Nem csupán
azért tér meg az ember, hogy biztosítsa a saját üdvösségét – azért térünk meg
az Úrhoz, hogy vele együtt járjuk a világ útjait, hirdessük az evangéliumot, és
gyógyítsunk minden betegséget. Ez az, amit az Úr kíván. És mindent megtesz,
hogy megértsük. Innen fakad az Úr által föltett kérdés: „Mit tegyek veled,
Efraim? Mit tegyek veled, Júda?”
