Március 4., hétfő

A Santa Maria is Trastevere bazilikában a betegekért imádkoznak

Sir 17,24–29 – Térj a Fölségeshez, hagyd a törvénysértést

Imádság a betegekért

24Ismerd meg Isten törvényét és parancsait,
légy állandó megszabott hivatásodban:
a fölséges Isten imádásában;
25tarts a szent nemzetséggel,
azokkal, akik élnek és magasztalják Istent!
26Ne légy megrögzött az istentelenek tévedésében!
Halálod előtt mondj dicséretet,
mert a halott számára a dicséret semmivé foszlik.
27Még életedben zengj dicséretet,
amíg élsz és virulsz,
dicsőítsd és magasztald Istent,
és dicsekedj az ő irgalmasságával!
28Mily nagy az Úrnak irgalmassága,
és irgalma azokhoz, akik hozzá térnek!
29Mert nem lehet meg minden az emberekben,
hisz az ember fia nem halhatatlan,
és hiú gonoszságban tetszeleg.

Az egész Szentírást átjárja a kérdés: ki az ember, mi a küldetése a földön? Mai világunkban úgy tekintünk az emberre, mint autonóm lényre, aki képes döntéseket hozni és cselekedni, választani és tervezni. És ez igaz is: Isten úgy teremtette az embert, hogy szabadságot adott neki. Erről a szabadságról azonban olykor azt gondolják, hogy abszolút érvényű, vagyis mentes minden köteléktől, nem függ semmitől. Az ember azt hiszi, hogy korlátlanul és ellentmondást nem tűrő módon élhet vele; hogy ez a szabadság önmagából ered – és ez könnyen vezet önmagunk túlértékeléséhez, ahhoz, hogy nem látjuk meg énünk korlátait. Kialakul egyfajta önimádat, énünk felmagasztalása, mindent magunkból kiindulva szemlélünk. Ám Isten terve az emberről – mindannyiunkról – nem azon alapul, hogy erősek vagyunk önmagunkban, hanem hogy tudatában vagyunk gyengeségeinknek és annak, hogy a gyengeségek adnak helyet az erős, igaz szeretetnek. Ha ismerjük és beismerjük bűnünket, az nem azt jelenti, hogy kudarcot vallott saját emberségünk, hanem hogy pontosan tudjuk, hol tartunk, és milyen lehetőségek nyílnak meg előttünk. Sirák fiának könyve úgy tekint az emberre, mint aki kész elfogadni Isten ajánlatát, az irgalmat és a könyörületet, és ezzel újra elindul a felé vezető úton. Aki határozottan az Úr felé fordul, az Úrral jár, az nem üzletel a gonosszal, és nem a bűn irányába tart. Isten társaságát választani azt jelenti, hogy hátat fordítunk minden igazságtalanságnak. Aki úgy dönt, Istent és az ő szavát választja, az nem követi a gonosz és a bűn útját. Aki azonban mások fölé akar kerekedni, annak keserűen be kell ismernie, hogy „csak por és hamu”. Az ember valódi hivatása, hogy dicsérje Istent, aki az ég seregeinek Ura és Atya, aki közel áll minden emberhez, a gyermekeihez. Sirák fia könyve megjegyzi: „csak aki él s egészséges, az dicsérheti Istent”. A dicséret hálaadás, amiért „nagy az Úrnak irgalmassága”. Ez az irgalmasság elér a szegényekhez és az alázatosokhoz, és az egész emberiség örvendezik a nagy ajándék miatt, ami a halhatatlanság forrása. Ez nem jog, hanem ajándék, teljes mértékben a szeretet gyümölcse.

Imádság a betegekért