Jer 17,5–10 – Az ember ne bízzon a másik emberben
5Így szól az Úr:
»Átkozott az ember, aki emberben bízik
és testet tesz támaszává,
de az Úrtól eltávozik szíve! 6Olyan lesz, mint a tamariszk a pusztában:
nem látja, ha valami jó jön;
kiaszott vidéken lakik a sivatagban,
szikes és lakatlan földön. 7Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik,
és az Úr lesz bizodalma!
»Átkozott az ember, aki emberben bízik
és testet tesz támaszává,
de az Úrtól eltávozik szíve! 6Olyan lesz, mint a tamariszk a pusztában:
nem látja, ha valami jó jön;
kiaszott vidéken lakik a sivatagban,
szikes és lakatlan földön. 7Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik,
és az Úr lesz bizodalma!
Jelképes cselekedet: a próféta nőtlensége
8Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa,
mely a folyóhoz ereszti gyökereit:
nem fél, ha jön a hőség,
lombja zöldellni fog;
száraz esztendőben sem aggódik,
és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.
mely a folyóhoz ereszti gyökereit:
nem fél, ha jön a hőség,
lombja zöldellni fog;
száraz esztendőben sem aggódik,
és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.
Bölcs mondások
9Csalárdabb a szív mindennél, és gyógyíthatatlan;
ki ismeri azt? 10Én, az Úr, kikutatom a szívet,
megvizsgálom a veséket,
hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint,
cselekedeteinek gyümölcse szerint.
ki ismeri azt? 10Én, az Úr, kikutatom a szívet,
megvizsgálom a veséket,
hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint,
cselekedeteinek gyümölcse szerint.
Ebben a részben Jeremiás
próféta olyan témát elevenít föl, amely az Ószövetség több könyvében is
szerepel. Ez a „két út” képe: az egyik út azé az emberé, aki önmagában és a
saját erejében bízik, és ezért biztos összeomlás vár rá; a másik út azé, aki az
Úrban bízik, és virágzik, mint a fa, amely a folyóig ereszti gyökerét. A
próféta korábban azzal vádolta Izraelt, hogy elhagyta Urát, Egyiptomhoz és
Asszíriához fordult segítségért, mert abban bízott, hogy tőlük támaszt és
védelmet kaphat. A Nílus (Egyiptom) és az Eufrátesz (Asszíria) vizeinek bősége
arra ösztökélte Izraelt, hogy a két nagyhatalomhoz forduljon, ám ez keserű
csalódást okoz: „Átkozott az az ember, aki emberben bízik… Olyan lesz, mint a
cserje a pusztában… a kiaszott sivatagban tanyázik, sós és lakhatatlan földön.”
Ezzel a képpel a próféta megmutatja, mennyire üres dolog az emberi hatalomba
vetni bizalmunkat. Egyedül az Úr képes megvédeni ezt a kicsiny népet, ő képes
arra, hogy naggyá tegye, miközben szabad marad a hatalmasok mohósága közepette.
A próféta ezért így szól: „Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az
Úrban van a reménye”. Az ilyen ember – folytatja Jeremiás – valóban bőséget fog
élvezni: „Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a
folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog.
Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni.” A
víz képével, amely a Közel-Kelet sivatagos vidékein a bőség és az élet jelképe,
a próféta azt akarja hallgatósága tudtára adni, hogy feltétlenül meg kell
maradniuk az Úr és a szövetség iránti hűségben. Jeremiás zárószavai a szívről
szólnak, amely az érzelmek mélységét jelképezi, és azt a helyet, ahol meghozzuk
a döntést, hogy örökre az Úrhoz kötjük magunkat.
Imádság az Egyházért
