Iz 58,9b–14 – A böjt, amit Isten elfogad
Ha eltávolítod körödből az igát,
az ujjal mutogatást és a hamis beszédet, 10ha lelkedet adod az éhezőért,
és a meggyötört lelket jóllakatod,
akkor felragyog a sötétségben világosságod,
és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény. 11Az Úr vezet majd téged szüntelen,
kopár vidéken is jóllakatja lelkedet,
és csontjaidat megerősíti;
olyan leszel, mint az öntözött kert,
és mint a vízforrás,
melynek nem apad el vize. 12Felépítik majd a tőled származók az ősi romokat,
a régi nemzedékek alapjait megerősíted;
a rések befalazójának neveznek majd téged,
aki helyreállítod az utakat, hogy lakjanak ott. 13Ha visszatartod lábadat szombaton,
hogy ne járj kedvteléseid után szent napomon,
a szombatot gyönyörűségnek nevezed,
s az Úr szent napját dicsőségesnek,
és megdicsőíted azzal,
hogy nem jársz a magad útjain,
nem keresed kedvtelésedet,
és nem folytatsz szóbeszédet: 14akkor gyönyörködni fogsz az Úrban,
felviszlek a föld magaslataira,
és táplállak téged atyádnak, Jákobnak örökrészével.
Bizony, az Úr szája szólt.
az ujjal mutogatást és a hamis beszédet, 10ha lelkedet adod az éhezőért,
és a meggyötört lelket jóllakatod,
akkor felragyog a sötétségben világosságod,
és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény. 11Az Úr vezet majd téged szüntelen,
kopár vidéken is jóllakatja lelkedet,
és csontjaidat megerősíti;
olyan leszel, mint az öntözött kert,
és mint a vízforrás,
melynek nem apad el vize. 12Felépítik majd a tőled származók az ősi romokat,
a régi nemzedékek alapjait megerősíted;
a rések befalazójának neveznek majd téged,
aki helyreállítod az utakat, hogy lakjanak ott. 13Ha visszatartod lábadat szombaton,
hogy ne járj kedvteléseid után szent napomon,
a szombatot gyönyörűségnek nevezed,
s az Úr szent napját dicsőségesnek,
és megdicsőíted azzal,
hogy nem jársz a magad útjain,
nem keresed kedvtelésedet,
és nem folytatsz szóbeszédet: 14akkor gyönyörködni fogsz az Úrban,
felviszlek a föld magaslataira,
és táplállak téged atyádnak, Jákobnak örökrészével.
Bizony, az Úr szája szólt.
Ma tovább olvassuk Izajás könyvének azt a szakaszát, amelyet tegnap
elkezdtünk. A nép által gyakorolt böjt idejének alkalmas idővé kell válnia
ahhoz, hogy a nép távol tartsa magától az elnyomást, „az ujjal mutogatást és a
gonosz beszédet”, megnyissa szívét az éhezők és a meggyötörtek előtt. Az
irgalmasságtól elszakadt böjt nem vezet el Istenhez, és nem biztosítja azt sem,
hogy méltó életet éljünk. Saját magunktól, saját büszkeségünktől kell
megtartóztatnunk magunkat, és ez a fajta böjt nem vesz el semmit az életünkből.
Sőt, helyet ad benne az irgalmasságnak. Ennek megtapasztalását úgy írja le a
próféta, mint egy lerombolt város újjáépítését: „A rések betöltőjének neveznek
majd, és a romba dőlt házak felépítőjének”. Az önmagunktól való megtartóztatás
böjtjének gyakorlásával – ami az elnyomottakkal és a szegényekkel való
gondoskodásban, szolidaritásban valósul meg – válunk mindannyian fénnyé a
világban, és gyógyulunk meg sebeinkből: „akkor majd felragyog világosságod,
mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged”. Ennek a böjtnek a
csúcspontja, hogy visszahelyezzük életünk középpontjába a szombatot, vagyis az
Úr napját. Ha mindennap imádkozunk, elmélkedünk Isten szaván, ami napjaink
középpontjává válik, akkor rátalálunk az élet helyes dimenziójára, „boldogok
leszünk az Úrban”, mert szeret minket.
