Jo 2,12–18;
Zsolt 50,3–6a.12–14.17; 2Kor 5.20–6.2; Mt 6,1–6. 16–18
Ma kezdődik a nagyböjt, negyven nap, hogy
felkészüljünk a húsvétra. A liturgia fölidézi Isten hívását: „késedelem nélkül
térjetek vissza hozzám teljes szívetekből, böjtölve, sírva és gyászolva” (Jo
2,12). Az Izrael népének érzéketlensége miatt aggódó próféta ezt a magyarázatot
fűzi Isten hívásához: „A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat. Térjetek
vissza az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos és irgalmas, nagy a türelme,
és csupa könyörület; utálja a gonoszságot.” (13.) A nagyböjt ideje alkalom
arra, hogy visszatérjünk Istenhez, újra megértsük, mi az értelme az életünknek.
A liturgia a hamu ősi jelével siet segítségünkre, melyet a pap a homlokunkra
tesz a Biblia szavainak kíséretében: „emlékezzél, hogy porból vagy és porrá
leszel”. Ez az igazság az életünkről: valóban por vagyunk, gyengék és
sebezhetők. Könnyen felmagasztaljuk magunkat, elfelejtjük, mennyire kicsinyek
vagyunk. Aki felmagasztalja és erősnek érzi magát, gyorsan rá kell ébrednie,
milyen gyenge. A fejünkre hintett hamu a gyengeségünkre emlékeztet. Nem a
félelmünket vagy a szomorúságunkat akarja növelni. Éppen ellenkezőleg, azt
akarja mondani, hogy Isten szereti ezt a gyengeséget, ami vagyunk, és úgy
döntött, hogy ezen keresztül valósuljon meg a terve a világról, a szeretet és a
béke terve. A hamu tehát egyrészt kicsinységünkre emlékeztet, másrészt beszél
nekünk Isten hihetetlen szeretetéről, amivel kiválaszt minket, hogy társaivá tegyen
a teremtésben.
Ebben van elrejtve minden erőnk: az Úr fogta
azt a port, ami vagyunk, hogy a béke és a kiengesztelődés követeivé tegyen
minket. Mi, keresztények arra kaptunk meghívást, hogy a béke őrszemei legyünk
azokon a helyeken, ahol élünk és dolgozunk. Azt kéri tőlünk az Úr, őrködjünk,
hogy a lelkiismeret ne engedjen az egoizmus, a hazugság, az erőszak és a
konfliktusok kísértésének. A böjt és az imádság figyelmes és éber őrszemekké
tesz minket, hogy ne uralkodjon el a beletörődés álmossága, mely
elkerülhetetlennek tartja a háborút; ne győzzön a rosszba való belenyugvás
tompultsága, mely folyamatosan ránehezedik a világra; teljes vereséget
szenvedjen a lusta realizmus, ami miatt magunkba és saját érdekeinkbe
zárkózunk. A mai evangéliumban Jézus arra buzdítja tanítványait, hogy
böjtöljenek és imádkozzanak, hogy vetkőzzenek le magunkról minden gőgöt és
fennhéjázást, és legyenek készen Isten ajándékainak elfogadására. Csak saját
erőnkből nem tudjuk távol tartani a gonoszt, kérnünk kell az Úr segítségét. Ő
tesz minket nemcsak jókká – ahogy Bonhoeffer gyakran elismételte –, hanem
erősekké is, hogy a szeretet győzzön a gyűlöleten, a béke a háborún.
Hamvazási
liturgia
