Ám 8,4–7; Zsolt
112; 1Tim 2,1–8; Lk 16,1–13
A
mai evangélium egy intézőről és annak többé-kevésbé jogszerű ügyleteiről szól.
Jézus egy gazdag ember intézőjének példáját mondja el, akit megvádolnak uránál,
hogy hivatalát hűtlenül látja el. A vádak pedig valószínűleg olyannyira
nyilvánvalók voltak, hogy a gazda úgy dönt, azonnal elbocsátja; annyi időt hagy
csak neki, hogy elszámolást készítsen. Az ügy azonban váratlan fordulatot vesz.
Az intéző előtt két lehetséges út áll: vagy koldulni kezd, vagy elmegy kapálni;
két, számára elképzelhetetlen megoldás. Azért, hogy ezt elkerülje, újabb
csalást eszel ki gazdája kárára. Végigjárja ura adósait, megvesztegeti őket,
levon tartozásaik összegéből. Cserébe ők majd felkarolják és eltartják, amikor
elbocsátják. Meglehetősen gátlástalan alak áll előttünk; és valóban
hihetetlenül hangzik az evangélista végkövetkeztetése: „Az úr dicsérte a
mihaszna intézőt, hogy okosan járt el”.
Példaként
áll előttünk az az ügyesség, amivel ez az ember a szabadulást kereste. Jézus
azt az ügyességet, amelyet oly sokan követnek a mindennapi élet dolgaiban, át
akarja emelni az üdvösség síkjára. Vagyis mintha azt mondaná a hallgatóinak:
„Hogyan menekül meg az intéző? Hogyan kerüli el, hogy kapálnia vagy koldulnia
kelljen? Hogyan biztosítja be jövőjét?” A válasz: „Úgy, hogy bőkezű az
adósokkal”. Valójában jövője, sőt, maga az élete is a bőkezűségén múlott. Így
lekötelezte az adósokat. Jézus hozzáteszi még: „Szerezzetek magatoknak
barátokat a hamis mammonból, hogy ha majd elfogy, befogadjanak benneteket az
örök hajlékokba”.
Barátokat
szerezni – de figyelem! A barátságot nem lehet megvásárolni, nagylelkűséggel
kell fölépíteni. Ebben rejlik a mai példabeszéd lényege: az adósok (vagyis a
szegények és az elesettek) iránti bőkezűség menti meg életünket és jövőnket.
Imádság az Úr
napján
