Agg 1,15b–2,9 – A
templom dicsősége
Dáriusz király második esztendejében.1A hetedik hónapban, a hónap huszonegyedik napján az Úr a következő szózatot mondta Aggeus próféta által: 2»Szólj Zerubbábelhez, Salátiel fiához, Júda helytartójához, és Józsuéhoz, Joszedek fiához, a főpaphoz, és a többi néphez, és mondd nekik: 3Ki van közületek még életben, aki látta ezt a házat hajdani dicsőségében? És milyennek látjátok most? Nemde olyan a szemetek előtt, mintha nem is volna? 4Nos, bátorság, Zerubbábel! – mondja az Úr. – Bátorság, Józsue főpap, Joszedek fia! Bátorság, a föld egész népe! – mondja a Seregek Ura. – Dolgozzatok! Hiszen én veletek vagyok! – mondja a Seregek Ura. – 5Aszerint, amint szövetséget kötöttem veletek, amikor kijöttetek Egyiptom földjéről, és az én lelkem közöttetek lesz. Ne féljetek! 6Mert így szól a Seregek Ura: Még egy kevés idő, s én megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. 7Megrendítem az összes nemzetet, és ideáramlik minden népnek a kincse. Dicsőséggel töltöm be ezt a házat – mondja a Seregek Ura. – 8Enyém az ezüst és enyém az arany! – mondja a Seregek Ura. – 9Nagyobb lesz ez új háznak dicsősége az elsőénél – mondja a Seregek Ura –, ezen a helyen adok én békességet« – mondja a Seregek Ura.
A
próféta buzdítása a templom újraépítésére kezdte meghozni gyümölcsét. Négy
héttel az alapok letétele után, ahogyan Ezdrás könyve is megjegyzi (3,12–13), fölépült
az új templom. Aggeus azonban észreveszi, az idősek fájdalmasan látják, hogy az
új épület semmi (szó szerint: „mintha nem is volna”) ahhoz képest, amilyen a
régi volt. A frigyláda az arany fedéllel és a kerubokkal már elveszett, vele
együtt a kőtáblák is, a manna aranykorsója, Áron vesszeje, az Urim és a Tummim,
a folyamatosan égő tűz az oltáron: mindezt elsöpörte a babiloni vészkorszak, és
a másolatoknak már nem volt meg ugyanaz a jelentésük. Ám a próféta
hangsúlyozza, hogy az Úr, a történelem Ura és irányítója a múlthoz képest
elképzelhetetlen és ismeretlen módon is meg tud nyilvánulni. És a reményét
vesztett, lesújtott nép elé a próféta olyan jövőt vetít, amely nagyobb a
templomnál is: az Isten országának eljövetelét. Ebben az értelemben idézi a Zsidókhoz
írt levél a próféta írásának ezt a részét (12,26): „Még egy kis idő, és
megrendítem az eget és a földet”. Valóban, ahogy Isten megrendítette a földet a
kivonulás idején (114. zsoltár), és a Sínai-hegyen (Kiv 19,18; Zsolt 68,8; Bír
5,4–5), úgy most még egyszer megrengeti a világegyetemet, és minden népet arra
vezet, hogy legértékesebb kincseikkel teletöltsék a házát dicsőséggel (Iz 60,4–7.13;
61,6; 45,14; Jel 21,24). Aggeus megmutatja Izraelnek, hogy végül minden nép
elhozza a templomba az adományát a Seregek Urának. Megmutatkozik ebben Isten
uralma a történelem fölött. A próféta arra buzdítja a népet, hogy emlékezzen a
csodákra, amelyeket az Úr művel, és helyezze újra belé a bizalmát. Háromszor
ismétli meg Izrael népének: „Bátorság!”, és azt mondja: „Dolgozzatok!” Ezeknek
a buzdításoknak az értelme jól kifejeződik Isten döntésében: „én veletek
vagyok… Lelkem közöttetek lakik”. Annak a népnek a templom fölépítését kellett
elvégeznie, számunkra a „Dolgozzatok!” felszólítás azt jelenti, szánjuk oda
magunkat még nagylelkűbben az Egyház építésére. Jézus tanítványai számára Isten
temploma már nem egy épület, hanem a keresztény közösség: „apostolokra és
prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus” (Ef
2,20).
A Szent Kereszt
imádsága
