Aranyszájú Szent
János püspök és egyháztanító (349–407) emlékezete – a bizánci egyházban
leggyakoribb liturgia viseli a nevét
1Tim 1,1–2.12–14
– Pál a hivatásáról
1Pál, Istennek, a mi Üdvözítőnknek és Krisztus Jézusnak, a mi reménységünknek rendeletéből Jézus Krisztus apostola
2Timóteusnak, édes fiának a hitben. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól!
12Hálát adok annak, aki erőt adott nekem, Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy megbízhatónak ítélt, és erre a szolgálatra rendelt engem, 13aki azelőtt káromló, üldöző és gyalázkodó voltam, de irgalmat találtam, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. 14Sőt, valósággal elárasztott a mi Urunk kegyelme, a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel együtt.
Pál
föleleveníti a rábízott küldetést, hogy hirdesse az evangéliumot, és
visszaemlékezik arra a pillanatra, amikor az Úr elébe ment Damaszkuszban.
Köszönetet mond neki nagy jóságáért és irgalmáért, mert elhívta őt, pedig
„azelőtt káromolta s üldözte, és erőszakos ember volt”. Pál felteszi magának a
kérdést, miért választotta ki Isten, mindennek ellenére. Nagy csodaként éli
meg, hogy méltónak ítélte őt az evangélium szolgálatára. Pál tudja, hogy
küldetésének egyetlen magyarázata a magasságból jön: „megkönyörült rajtam”. Ez
történik minden tanítvánnyal. Pál nem keres kifogásokat előző életére, nem
hivatkozik arra, hogy nem ismerte az evangéliumot. Beismeri, hogy engedett a
gonosz vak erejének, amely mindig indokolatlan és indokolhatatlan erőszakhoz
vezet. Ezért még nagyobb hála tölti el az Istentől kapott ajándék miatt, amely
valósággal elárasztotta. Attól a pillanattól kezdve az apostol új életet él,
közösségben Krisztussal, akiből meríti a hit erejét és az irgalmas szeretet
továbbadásának sürgető feladatát. Nem feledkezik meg múltjáról, amit már
megtagadott, de ennek emléke alázatosság és tisztelet forrásává válik benne.
Így határozza meg önmagát: „Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s
arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten Egyházát”
(1Kor 15,9); „az összes szent közül a legkisebb” (Ef 3,8). Pál minden idők tanítványainak
példaképévé vált. Világosan tanúsítja, hogy senki nem lehet annyira távol
Istentől, hogy ne érhetné el a kegyelme. A hitvalló dicsőítés hálaimává
változik. Hogyne éreznénk a legnagyobb elismerést az Úr előtt, aki ilyen nagy
szeretettel fordul a bűnösök felé!
A Szent Kereszt
imádsága
