Szűz Mária,
Urunk édesanyja születésének ünnepe; a ferences hagyomány szerint a mai napon
történt, hogy Ferenc a béke jegyében Damiettában felkereste Malek al-Kamel
szultánt; imádkozzunk, hogy minél többen munkálkodjanak a békéért és a
párbeszédért
Bölcs 9,13–18;
Zsolt 89; Filem 9–10.12–17; Lk 14,25–33
Jézus
éppen a farizeusok egyik vezetőjének házából lépett ki, ahol lakomán vett
részt, amelyen számos határozott és éles kijelentés hangzott el. Ahogy újra
útnak indult, nagy tömeg követte. Amikor észrevette, hogy sokan mennek utána,
Jézus „hozzájuk fordult”, hogy beszéljen nekik. Ez nem csupán a krónikás
egyszerű megjegyzése. Ebben az „odafordulásban” benne van Jézus minden szenvedélyes
szeretete az emberek iránt. Hányszor elmondta követőinek, hogy nem önmaga
miatt, hanem miattuk jött! Jézus azóta sem szűnik meg odafordulni a világ
fáradt és kimerült tömegeihez. A tegnapi sokasághoz és a maihoz. Velük együtt
pedig hozzánk is.
Valahányszor
hirdetik nekünk az evangéliumot, különösen a vasárnapi eucharisztikus liturgia
alkalmával, újra jelenvalóvá lesz Jézusnak ez az odafordulása. Az ő szava
hozzánk szól; azért olvassák föl, hogy elérje és megérintse a szívünket. Jézus
odafordulása komoly, ahogy komoly a szeretete is. Mindannyiunkat komolyan vesz,
olyannyira, hogy életét adja értünk. De ugyanilyen komolyságot vár tőlünk is,
ha követjük: „Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját, anyját, feleségét,
gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját életét is, nem lehet az én
tanítványom”. Ezek Jézus követésének feltételei. Az evangélium egyetlen más
helyen sem beszél erről ilyen komolysággal. Máté evangéliumának párhuzamos
szakaszával (Mt 10,37) ellentétben Lukács részletesen felsorolja a különböző
rokoni kapcsolatokat, mintha egyet sem akarna kihagyni; és mindenkire
vonatkozik a kemény „gyűlöli” kifejezés. Hogy tanítványaim legyetek – mondja
ezzel Jézus –, nem elég fizikailag utánam jönni, és akár valamilyen áldozatot
is vállalni; hanem el kell vágnunk a múlthoz fűződő minden kapcsolatunkat,
olyannyira, hogy gyűlöljük apánkat, anyánkat, feleségünket, gyermekeinket,
testvérünket és még saját magunkat is! Jézus elvárása végtelenül kemény, mert
követeléseket támaszt. Jézus és Isten országa megköveteli, hogy az élet addig
érvényes rendje megszűnjön, hogy új rend jöhessen létre. A Jézus melletti
radikális döntésből kiindulva kell újjászületniük kapcsolatainknak, így családi
kapcsolatainknak is. Aki Jézust másokkal egyenlő mértékben akarja szeretni,
egyiket sem fogja tudni komolyan szeretni. Ennek az evangéliumi szakasznak a
lényege az Úr melletti radikális döntés. A következő vers világossá teszi ezt:
„Aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem lehet a tanítványom”.
Amikor Jézus kimondja ezt a mondatot, éppen úton van Jeruzsálem felé, ahol a
kereszt vár rá.
Bizony,
Jézust követni annyit jelent, hogy osztozunk sorsában, egyek vagyunk vele. Nem
könnyű és olcsón megszerezhető dolog. Ha erre az útra lépünk, gondosan meg kell
fontolnunk és értékelnünk kell döntéseinket. Jézus a mindennapi életből vett
két példával mutatja be ezt. Az ember, aki tornyot akar építeni, gondosan
kiszámítja, hogy a rendelkezésére álló pénz elég-e tervei megvalósításához;
éppígy a király, mielőtt harcba vonul, mérlegeli, hogy haderejével le tudja-e
győzni az ellenfelet, különben béketárgyalásokat kezd, mielőtt még túl késő
lenne. Nem számítgatni kell, mintha az Úr követésének lenne alternatívája.
Egészen másról van szó. Jézus ezzel a kijelentéssel fejezi be: „Így aki
közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet a tanítványom”. Úgy
tűnik, egyetlen dolgot kell csak számításba vennünk: mindenről mondjunk le
azért, hogy Jézust válasszuk, és tanítványai legyünk. És ez nem éppen banális
tett: ez életünk legkomolyabb, legmegrendítőbb döntése.
Imádság az Úr
napján
