Iz 42,1–4.6–7; Zsolt 29 (28); ApCsel 10,34–38; Mt 3,13–17
3Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék.14János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre – mondta –, s te jössz hozzám?”15Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki.16Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt, és föléje ereszkedett.17Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”
A vasárnapi liturgia, Jézus megkeresztelkedésére emlékezve, be akar vonni minket harmadik megjelenésébe – az első karácsony éjjelén történt a pásztoroknak, a második pedig a napkeleti bölcsek előtt. A keresztelésről szóló evangélium úgy egyesít minket, mintha közös zarándoklaton lennénk a Jordán partján, ahol az Úr Jézus megjelenik Izrael egész népe előtt.
Jézus is, ahogy Máté evangélista leírása kezdődik, elhagyta Názáretet, és „Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék”. És elvegyült az emberekkel, akik összegyűltek, hogy együtt várják a megváltást, ami majd mindenkinek elhozza a jogokat és az igazságosságot. Beállt a sorba, hogy megkeresztelkedjen, amikor majd ő következik. Már ebben a magatartásban is megmutatkozik Jézus alázatossága, s az az alázatosság, amely Isten küldöttét jellemezte, ahogy Izajás írja: „Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját (…) A megtört nádszálat nem töri össze (…) nem lankad el, sem kedvét el nem veszti”. Jézus rögtön úgy jelenik meg, mint egy a sokaságból, aki nem kér kiváltságokat, nem küzd magáért, hanem mindenki mással együtt várja Izrael egész népének megváltását. De János, akinek az imádságban megedződött szíve és a Szentírásban jártas szeme volt, amint meglátta közeledni, annak ellenére, hogy a tömegben volt, mindenki mással együtt, felismerte benne Isten küldöttét, és nem akarta megkeresztelni: „Nekem van szükségem a te keresztségedre, s te jössz hozzám?” De Jézus kitartó szándékát látva engednie kellett neki.
Jézus ebben a harmadik megnyilvánulásában is alázatosságot mutat. A gyermek alázatossága nem csökkent életkorának növekedésével. Lukács evangélista írja, hogy Jézus Názáretben nemcsak évei számát tekintve növekedett, hanem a bölcsességben és kegyelemben is, az Ige hallgatásában és az Atya iránti engedelmességben. Ő egészen másképp nőtt fel, mint mi, akik általában minél idősebbek leszünk, annál erősebbnek és függetlenebbnek érezzük magunkat, és annál inkább önállóan irányítjuk az életünket. Ez az a főszereplői, irányító helyzet, amely magával ragad minket, és fogva tart bennünket önmagunkban, szokásainkban, bezárva minket a saját buborékunkba. Jézus pontosan az ellenkezőjét teszi: leereszkedik az emberek közé, keveredik a velük, beáll a sorba, és megkeresztelkedik, mint mindenki más.
Jézus megkeresztelése emlékeztet bennünket arra, hogy megnyílt felettünk az ég, és Isten szeretetének Lelke körülvett bennünket. Nem számít, hogy gyermekként vagy felnőttként kaptuk-e a keresztséget, ez mindig ajándék, mindig kegyelem, amelyet ingyen kapunk a magasból. Az Úr választ ki minket, mielőtt mi őt választanánk. És nem érdemeink, nem cselekedeteink, nem a kis vagy nagy eredményeink miatt választ minket, amelyekkel dicsekedhetünk. Mi eltávolodhatunk tőle, elfelejthetjük, sőt meg is sérthetjük. De az Úr soha nem feledkezik meg rólunk. Ezért nem lehet megismételni a keresztelést, hiszen ez Isten örök szeretetének kifejezése irántunk. És ha a Fiúban maradunk, az Atya szavai ránk is vonatkoznak: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”
Karácsonyi imádság
