Kezdődik az imahét a keresztények egységéért. Imádkozzunk különösen a Katolikus Egyházért.
Iz 49,3.5–6; Zsolt 40 (39); 1Kor 1,1–3; Jn 1,29–34
29Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ézs 53,4-7 30Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. 31Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt. 32Így tett erről bizonyságot János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. 33Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. 34Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.
A mai evangélium a Jordán partján állít meg bennünket, hogy még egyszer végigkövethessük Keresztelő János tanúságtételét Jézusról. Nem véletlen ez az ismétlés, hanem a keresztény tapasztalat mély dimenzióját tárja fel előttünk, nevezetesen azt, hogy mindannyiunknak szüksége van egy „Keresztelőre”, egy „szellemi”, karizmatikus – azaz a Szentlélek által vezetett – tanúságtételre, ami segít találkozni az Úrral. Mindannyian annyira el vagyunk telve az egónkkal, személyes gondjainkkal, énközpontú ritmusunkkal, hogy könnyű továbbra is leszegett fejjel, magunkra koncentrálva élni. Így nehéz észrevenni az Urat. Így történt volna aznap a Jordánnál a tömeggel is, ha nem lett volna ott Keresztelő János szellemi erőt sugárzó tekintete. E karizmatikus tanúságtétel hatására János néhány tanítványa elkezdte követni Jézust. Követni kezdték, már a meghívásuk előtt is. A Keresztelő nem magától, önnön jártassága segítségével vette észre Jézus jelenlétét a tömegben, hanem a Szentlélek világosította meg őt, s arra késztette, hogy mindenkinek megmutassa Jézust: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Káldi-Neovulgáta fordítás) És egyértelművé teszi: „Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: »Akire látod, hogy leszáll a Lélek, s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni.«” Szükségünk van a Szentlélek adta látomásokra, amelyek megvilágítják ezt a kort, amely úgy tűnik, hogy bűnös beletörődéssel zárta be magát a gonosz és a háború világába, ahol továbbra is pusztítják az emberi életeket és a környezetet anélkül, hogy bárki is meg akarná állítani. Az evangélium nem áll meg és nem adja fel. Ebben a szent liturgiában is megérkezik hozzánk a Keresztelő tanúságtétele: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit” – s ez arra hív minket, hogy örvendezzünk az Úr asztalánál, amely egyetlen családdá tesz bennünket. Újra megkeresztelkedünk, elmerülünk (a latin baptizare ’megkeresztel’ kifejezés az ’alámerít’ jelentésű görög βαπτίζω [baptízō] igéből ered) a Szentlélekben, vagyis az Egyház életében, hogy mi magunk is igazi irgalom folyói legyünk, amelyeknek a világ utcáin kell folyniuk. „Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni” – teszi hozzá Lukács evangéliuma (Lk 3,16). A népet, amelybe belekeresztelkedtünk, amelybe alámerültünk, egy olyan Lélek vezérli, amely tűz, nagylelkűség, túlzás, szenvedélyesség, hogy az evangéliumot abban a bizonyosságban lehessen hirdetni, mint ami „elveszi a világ bűneit”, mint ami megszabadít minden rabszolgaságtól. Korlátaink ellenére is. A Keresztelő szavai biztatnak bennünket: „A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam”. Istennek semmi sem lehetetlen.
Imádság az Úr napján
