Január 3., szombat

 

1Jn 2,29–3,6. Aki Istenben marad, nem vétkezik

29Ha tudjátok, hogy ő igaz, azt is tudjátok, hogy mindenki, aki az igazságot cselekszi, tőle való. 1Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri.2Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.3És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is.

✴4Mindenki, aki vétkezik, megszegi a törvényt, mert épp a törvényszegés a bűn.5Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, s hogy benne nincs bűn.6Az, aki benne marad, nem vétkezik. Az, aki vétkezik, nem látta, nem ismerte meg.

János arra buzdítja a közösség tagjait, hogy munkálkodjanak az igazságosságért, vagyis éljenek úgy, hogy megmaradnak Isten szeretetében. Isten igazságossága a szeretet, mert Isten maga szeretet. Az apostol kijelenti: „aki igazat cselekszik, tőle született”. A szeretet – az agapé – a keresztény élet lényege, mert ez magának Istennek is a lényege. Aki szeretetben él, Istentől való. A negyedik evangélium prológusában pedig ezt olvassuk: „Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1,12–13) János jól tudja, hogy Isten misztériumának kellős közepében vagyunk, és arra buzdít, hogy gondolkodjunk el ennek a lényegén: „Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk!” Isten szeretete, mely megment a bűntől és a haláltól, „érthetetlenné” teszi a keresztény embert az e világi gondolkodás számára. Az evangélium tagadhatatlanul kívül áll a világi mentalitáson, idegen tőle, s emiatt hősies gesztusokban megnyilvánuló tanúságtételt vár el a tanítványoktól. Isten szeretete ugyanis teljes mértékben ingyenes, vagyis határtalan szeretet, mely még az ellenséget sem zárja ki. Az Egyház történetéből mégsem hiányoznak azok a hősies tanúságtételek, amikor a keresztények a véráldozattól sem riadtak vissza. De eljön az idő, amikor a szeretet győzelme nyilvánvalóvá válik, érvényesülni fog, és a keresztények, akik most még csak tükörben látnak, „színről színre” fogják látni Urunk arcát, ahogy Pál mondja a korintusiaknak (1Kor 13,12).

Karácsonyi imádság