Imádság a keresztények egységéért, különös tekintettel a protestáns egyházakra és egyházi közösségekre (evangélikus, református, metodista, baptista, pünkösdi és evangéliumi keresztény).
1Sám 18,6–9; 19,1–7. Jonatán figyelmezteti Dávidot, hogy Saul megpróbál az életére törni
6A bevonuláskor, amikor Dávid a filiszteusok legyőzése után visszatért, Izrael városaiból az asszonyok Saul király elé mentek, énekeltek és táncoltak, dobszóra, örömujjongás közepette és cintányért ütögetve. 7És a táncoló asszonyok így énekeltek: „Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit.” 8Emiatt Saul nagy haragra gerjedt, mert nagyon nem tetszett neki ez a dolog. Azt mondta: „Dávidnak tízezreket tulajdonítanak, nekem meg csak ezreket. Most már csak a királyság hiányzik neki!” 9Ezért ettől a naptól kezdve Saul irigy szemmel nézte Dávidot.
1Saul elmondta a fiának, Jonatánnak és a tisztjeinek, hogy meg szándékozik ölni Dávidot. Saul fia, Jonatán azonban nagyon szerette Dávidot. 2Ezért tudtára adta Dávidnak a dolgot: „Atyámnak, Saulnak az a szándéka, hogy megöl. Ezért holnap kora reggel vonulj vissza, és rejtőzz el. 3Majd kimegyek, atyám mellé szegődöm a táborban, ahol leszel, és beszélek atyámmal érdekedben. Aztán, ha megtudom, hogy áll a dolog, elmondom neked.” 4Jonatán csakugyan szót emelt Dávid érdekében atyjánál. Így beszélt: „Ne kövessen el a király bűnt szolgája, Dávid ellen, hiszen ő sem vétett ellened semmit, inkább javadra szolgáltak tettei. 5Kockáztatta életét, és legyőzte a filiszteust. Így nagy győzelmet szerzett az Úr egész Izraelnek. Magad is láttad, és örültél neki. Miért szennyezed hát be magad ártatlan vérrel, és ölöd meg Dávidot minden ok nélkül?” 6Saul meghallgatta Jonatánt, és megesküdött: „Amint igaz, hogy az Úr él, nem ölöm meg!” 7Erre Jonatán hívta Dávidot, és elmondta neki a dolgot. Aztán odavezette Saulhoz, és Dávid továbbra is szolgálta, mint azelőtt.
A szöveg elején a Biblia egyik legszebb leírását olvashatjuk a barátságról, Jonatán és Dávid barátságáról. Már az első találkozáskor érzik, hogy életre szóló kapcsolat fog kialakulni közöttük. Barátságuk annyira szoros, hogy mindketten szinte azonosulnak a másikkal. Ez annak a szövetségnek a lényege, amelyet kötnek egymással. Az, hogy Jonatán Dávidnak adja ruháinak és fegyvereinek egy részét, jóval több mint nagylelkű gesztus a hercegtől a kis pásztorfiú iránt, akinek nincs sem az udvarhoz méltó ruhája, sem fegyverei, amikkel harcolhatna. Jonatán önmagára ismer Dávidban, örökös kötelékben érzi magát vele. Saul is örömét leli az ifjúban, mert az mindig sikeres a rábízott katonai feladatokban. A fiatal hadvezér híre egyre jobban elterjed. A királyt erős féltékenység fogja el, és az a gondolat fészkeli be magát a fejébe, hogy Dávid fenyegetést jelenthet számára: a fiatal harcos a trónjára törhet. Saulnak ugyanakkor szüksége van Dávidra, mert ő az egyetlen, akire támaszkodhat betegségében. Az irigység mégis a gyilkosság gondolatáig taszítja: megpróbálja megölni a fiút, miközben az zenél neki, hogy enyhítse fájdalmát. Később kockázatos megbízásokat ad neki, amelyeket Dávid mindig sikeresen teljesít, és ezzel még inkább kivívja magának a nép szeretetét. Saul most már meg van róla győződve, hogy Dávid tűrhetetlen fenyegetést jelent számára. Míg korábban közvetett módon próbált megszabadulni tőle, most már nyíltan az életére tör. Az irigység vakká teszi; nemcsak hogy nem veszi észre a jót, de minden gyűlöletté alakul benne, és odáig jut, hogy el akarja pusztítani azt, aki semmi rosszat nem tett. Jonatán barátságán keresztül Isten megakadályozza, hogy Saul véghez vigye tervét. Ez az ősrégi történet eszünkbe juttatja azt, amit Pál írt a rómaiaknak: „Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval!” (Róm 12,21 – Káldi-Neovulgáta fordítás)
Imádság az Egyházért
