Imádság a keresztények egységéért, különös tekintettel az afrikai keresztény közösségekre
1Sám 24,3–21. Saul megérti, hogy nem szabad megölnie Dávidot
3Erre Saul maga mellé vett háromezer, egész Izraelből válogatott férfit, és kivonult, hogy a sziklás erdő keleti oldalán felkutassa Dávidot és embereit. 4Odaért az út menti karámhoz. Volt ott egy barlang. Saul bement, hogy betakarja a lábát. Dávid és emberei a barlang mélyén tanyáztak. 5Dávid emberei így szóltak hozzá: „Lám, ez az a nap, amelyről azt mondta neked az Úr: Kezedbe adom ellenségedet, hogy azt tégy vele, amit akarsz.” Dávid meg odament, és titokban levágott Saul köntöséről egy bojtot. 6Ám utóbb bántotta Dávidot a lelkiismeret, amiért levágta Saul köntöséről a bojtot. 7Azt mondta embereinek: „Az Úr őrizzen attól, hogy valamit tegyek uram ellen, és kezet vessek rá, hiszen az Úr fölkentje.” 8És Dávid kemény szavakkal rendreutasította embereit, és megtiltotta nekik, hogy kezet vessenek Saulra. Saul elhagyta a barlangot, és ment az útján. 9Dávid azonban fölállt, és utánament. Kilépett a barlangból, és utánaszólt: „Uram királyom!” Amikor Saul körülnézett, Dávid földig hajolt, hogy kifejezze hódolatát. 10Aztán így szólt Dávid Saulhoz: „Miért hallgatsz azokra az emberekre, akik azt állítják, hogy a vesztedre török? 11Nézd, e napon a saját szemeddel láthatod, hogy az Úr a barlangban kezembe adott. Én azonban vonakodtalak megölni, megkíméltelek, és azt mondtam: Nem emelem kezemet uramra, hiszen az Úr fölkentje. 12S most, atyám, nézz ide, igen nézz ide, a kezemben van köntösöd bojtja. Abból, hogy levágtam köntösödről a bojtot, s nem öltelek meg, világosan láthatod, hogy sem gonoszságot, sem árulást nem forgatok a fejemben. Nem vétettem ellened semmit, s mégis az életemre törsz. 13Az Úr legyen a bíró közted és köztem, az Úr álljon értem bosszút rajtad, de kezem ne nyúljon hozzád! 14Ahogy az ősi mondás mondja: A gonosztól gonoszság származik, de kezem ne nyúljon hozzád. 15Ki ellen vonult ide Izrael királya? Kit üldözöl? Egy döglött kutyát? Egy bolhát? 16Nos, az Úr legyen a bíró, és ítéljen köztem és közted! Vizsgálja ki és védelmezze ügyemet, szolgáltasson nekem igazságot, és szabadítson ki kezedből!” 17Amikor Dávid befejezte Saulhoz intézett szavait, az így szólt: „A te hangod az, fiam, Dávid?” S elkezdett sírni. 18Aztán ezt mondta Dávidnak: „Te jobb vagy, mint én, mert te jót tettél velem, én meg rosszat tettem veled. 19S ma megtetézted azt a jót, amit tettél velem, mert az Úr kezedbe adott, mégsem öltél meg. 20Ha valaki találkozik ellenségével, hagyja tán, hadd menjen békén az útján? Fizesse vissza neked az Úr azt a jót, amit ma tettél velem! 21Nézd, tudom jól, hogy uralomra jutsz, és kezedben megszilárdul a királyság Izraelben.
Saul visszatér a filiszteusokkal vívott ütközetből, és ismét üldözőbe veszi Dávidot. Ám ekkor Saul védtelenné válik, olyan helyzetbe kerül, hogy Dávid akár meg is ölhetné. De Dávid nem kívánja Saul halálát, sokkal inkább azt, hogy megváltoztassa a viselkedését. Ezért csak a köntöséről vágja le a bojtot, hogy elgondolkodjon, és jó útra térjen. Dávid maga is kimegy a barlangból, és Saulhoz fordul. Szavaiból tisztelet, ugyanakkor tekintély árad. Valóban megölhette volna a királyt, de a Saul iránti tiszteletből és az Isten iránti engedelmességből nem tette. Meg akarja győzni ártatlanságáról, és arról, hogy mindig tisztelte: „uram”, „atyám” megszólítással fordul hozzá. Saul megérti Dávid szavait, és válaszában „fiamnak” nevezi, aztán sírva fakad. Sír, mert Dávid szavai megindítják, és sír, mert hagyta, hogy „gonosz szellem” irányítsa. Így szól Dávidhoz: „Te igazabb vagy, mint én, mert te jót tettél velem, én pedig rosszal fizettem neked.” Hozzáteszi még: „Pedig ki bocsátja el ellenségét, ha ráakad, békében útjára?” Saul ezzel királynak ismeri el Dávidot. Dávid szeretete legyőzte Saul gonoszságát, és arra ösztönözte, hogy fogadja el Isten akaratát, és imádkozzon, hogy ne öljék meg az utódait.
(A szentírási idézetek a Káldi-Neovulgáta fordításból valók.)
A Szent Kereszt imádsága
